(H)arctér
-
Több mint 50 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma Törökországban
Míg tavalyelőtt számuk 175 ezer 752 volt, addig tavaly már 265 ezer 159. Az összesítés szerint 2014-ben 58 ezer 647, 2015-ben 146…
-
Titokban járnak Izraelbe az iraki delegációk
A Hadasot televízió hírműsora szerint ugyanis három iraki delegáció is járt Izraelben az elmúlt hónapokban, titokban. A médiaértesülések szerint a…
-
Az EU tavaly 4,4 milliárd eurót utalt fejlesztésre Magyarországnak
Az államtitkár kiemelte, hogy ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény, ezzel a teljesítménnyel Magyarország a V4-eket és a régió többi…
-
„Kéményseprőt látok, szerencsét találok!”
A kéményseprőkhöz több babona is kapcsolódik, a legismertebb szerint szerencsét hoz, ha találkozunk a koromlovagok valamelyikével. Ilyenkor sokan úgy vélik,…
-
Washington és Phenjan máris új csúcsra feni a fogát
„Valószínűleg rövid időn belül bejelentjük” – fogalmazott Trump a várható csúcstalálkozóról. Majd hozzátette: „ők is akarják ezt a találkozót, mi…
-
Fényes gazdasági siker
Szijjártó Péter rámutatott: a tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült…
-
A látszat ellenére sem egységes az ellenzék
A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, az előválasztásnak nincs bejáratott metódusa, ezért nagy valószínűséggel „totális érdektelenséggel” fogadják…
-
Golden Globe-díjátadó 2019
A „Bohém rapszódia” nyerte a legjobb drámának járó díjat, ezzel leelőzve a szintén nagy esélyekkel induló „Csillag születik”-et. A „Zöld…
-
Súlyosbodik a helyzet Gabonban
A hadsereg a megszállt rádióban közleményt olvasott be hétfőn reggel arról, hogy Ali Bongo elnök távollétében felállítottak egy „nemzeti helyreállítási…
-
„SZRTÁJK” lett a sztrájkból – az ellenzéki tüntetések margójára
Persze nem szabad az ellenzéki tüntetéseket egy ekkora helyesírási hiba miatt elbagatellizálni – még akkor sem, ha ez 10-ből 10…