(H)arctér
-
Lyra McKee meggyilkolása rányomhatja bélyeget a Brexitre
Hosszú utat járt be a Brexit a fogalom megszületése óta, és még mindig nem tudni biztosan, mi lesz a kimenetele.…
-
Rengetegen lesznek Ferenc pápa csíksomlyói miséjén
A gyulafehérvári érsekség által a pápalátogatásra létrehozott Pontifex.ro oldal szerint április 22-én járt le a regisztrálás határideje, addig több mint…
-
Nem az eldobott cigicsikkek okozták a Notre-Dame tüzét
„Igaz, hogy vannak munkatársak, akik időnként megszegik ezt a tilalmat, amit sajnálunk” – mondta a francia hírügynökségnek Marc Eskenazi, a…
-
A szívverés energiájával működő pacemakert ültettek sertésekbe
A Nature Communications című szaklap friss számában közölt tanulmány szerint az új eszköz olyan, emberekbe ültethető pacemaker kifejlesztéséhez vezethet, amelyben…
-
Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta: a tűzszerészek évente mintegy 2500 riasztást kapnak, vagyis naponta öt-hat járőrt kell…
-
Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete
A kormányfő hivatalos látogatást tett Kazahsztánban, ahol Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel folytatott megbeszélést, majd közösen tettek sajtónyilatkozatot. Orbán Viktor kiemelte:…
-
Megalakult a hangszercsere bizottság
A miniszteri biztos elmondta, a zenei iskolák a specifikus igényeikkel fordulhatnak a bizottsághoz a hangszercsere@emmi.gov.hu címen. Hozzátette, a kormány a…
-
Tovább emelkedett a halottak száma
Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt. Ranil Vikremeszinghe…
-
Vízre bocsátották az első, nukleáris drónok hordozására kialakított orosz tengeralattjárót
A Szevmas hadiipari vállalat által a 09852-es projekt keretében részben összerakott Belgorod tengeralattjáró vízre bocsátását Vlagyimir Putyin orosz elnök élő…
-
Videón az egyik Srí Lanka-i muszlim merénylő
A Pesti Srácok.hu hívta fel a figyelmet arra a Twitteren közzétett videóra, amelyben az egyik muszlim terrorista közvetlenül a támadás…