(H)arctér
-
Az őrület határán
A Netflix 2018 végén egy új sorozattal állt elő, a „You”-val, ami most mindenkit lázban tart. https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=uHgbv1sy8UU A történet klasszikus…
-
Egymilliárd forintnyi fejlesztés volt tavaly a Budai Irgalmasrendi Kórházban
Az intézmény csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: részben a rend által biztosított pénzügyi forrásokból, részben kormányzati támogatásból vásároltak…
-
Fidesz: több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér
Dunai Mónika szerint ugyanakkor ha az ellenzéken múlik, ilyen ütemű emelés sem valósulhatott volna meg, ugyanis az ellenzéki pártok kezdettől…
-
Génszerkesztés: Két összeegyeztethetetlen világkép feszül egymásnak
Robbant a hír tavaly novemberben, miszerint Kínában génmódosított csecsemők születtek egy addig titokban tartott beavatkozás nyomán. A bejelentést máig tartó…
-
Érkezik a Júda 1, az első és egyetlen keresztény repülőjárat
Misszió a missziósokért. A vezérigazgató és alapító véleménye szerint a Judah 1 (Júda 1) kifejezetten a misszionáriusokat és a „missziós…
-
Nőtt a hitük miatt üldözött keresztények száma a világban
Az NGO szerint a 2017 novembere és a 2018 októbere közt megölt keresztények száma 3066-ról 4305-re nőtt, ez 40 százalékos…
-
Hölvényi György: Újabb állomásához érkezett az EP választási kampány
A dokumentumot 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen. A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő,…
-
Már az óvodában erősödhet gyermekeink nemzeti identitása
Kásler Miklós azt mondta, az óvoda küldetése, hogy a gyermekek alapvető készségeit fejlessze. Érzelem- és értékorientált ismeretanyag megszerzése a cél…
-
„Nem azért emlékezünk a dolgokra, mert jó a memóriánk”
A budapesti gettót a Szálasi-kormány hozta létre a fővárosi zsidóság elkülönítésére és koncentrálására a főváros VII. kerületében 1944 november végén.…
-
Csíksomlyó Ferenc pápa vágya!
Bukaresti látogatása során – állami látogatása keretében – hivatalosságokkal is találkozik, Balázsfalván ellátogat a görögkatolikusokhoz, míg Iaşi-ban a román ajkú…