(H)arctér
-
Két növekvő ipari adat a KSH friss jelentésében
KSH: 22,3 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye 2018-ban Tavaly egész évben az épületek építése 16,0 százalékkal, az egyéb építményeké 31,4…
-
Zavarodott ellenzék I.
A főpolgármester-jelölt szerint „történelmi győzelmet aratott Budapest” a baloldali előválasztáson. Ennek ellenére úgy tűnik, nem tudja, mit kezdjen „elsöprő győzelmével”,…
-
NASA: utoljára próbálnak kapcsolatba lépni az Opportunity marsjáró robottal
Az utolsó tesztet helyi idő szerint kedd este végzik el, s az eredményről az űrhajózási hivatal szerdán sajtótájékoztatót tart. A…
-
A cannes-i kiállításon 4 milliárd eurónyi ingatlan-fejlesztés mutatkozik be
A közlemény szerint a rendezvényen bemutatkozó, nemzetközi viszonylatban is meghatározó magyar fejlesztések 20-30 év múlva meghatározzák Budapest mellett több vidéki…
-
Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Az idén február 10-én kezdődött a 12. alkalommal megrendezett házasság hete, amelyen országszerte és a határon túl 100 településen több…
-
Több ezer gyereket fosztanak meg gyerekkoruktól
„Több ezer gyereket fosztanak meg gyerekkoruktól, mert háborúban harcra kényszerítik őket. Vessünk véget ennek a förtelmes bűncselekménynek!” – írta Twitter-üzenetében…
-
Természetvédők vs. mezőgazdasági gazdálkodók
A Münchner Merkur beszámolója szerint kedd délelőttig 1 040 683 bajorországi választópolgár aláírását gyűjtötték össze a népi kezdeményezés szervezői, vállalkozásuk…
-
245 millió keresztényt üldöznek világszerte
„Az érintettek számát, az elkövetett atrocitások kegyetlenségét tekintve világos, hogy a keresztények üldözése évről évre súlyosbodik. Az európai döntéshozóknak és…
-
Demonstrációt tartottak az akadémiai dolgozók Budapesten
A „Fogjunk össze a tudományért! A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti értékünk. Védjük meg közösen!” elnevezésű akciót azért hirdették meg, hogy…
-
Felmérés: Németországnak évi 260 ezer bevándorlóra van szüksége
A szövetségi munkaügyi hivatal munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézete (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung – IAB) és a coburgi egyetem szakértőinek…