(H)arctér
-
Segítenek a levéltárak a családtörténet-kutatásban
A projekt célja, hogy minél többen megismerkedhessenek felmenőikkel, minél későbbi korokba visszamenőleg – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának…
-
Áder János: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon
Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon – tette hozzá Áder János. Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások…
-
Gyurcsány ma is az őszödi beszéd által kijelölt úton halad
Alig egy hónappal Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után, a balatonőszödi kormányüdülőben zajlott találkozó alkalmával hangzottak el a miniszterelnök szavai, melyeket…
-
Varga Judit: már tegnap le lehetett volna zárni a Magyarországgal szembeni uniós eljárást
Varga Judit hétfői brüsszeli meghallgatásáról beszámolva aláhúzta, nem volt annyira nagy érdeklődés a tanácsteremben a hétfői meghallgatáson, de ez nem…
-
Amazonként küzd hazánkért az igazságyügyi miniszter
https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/videos/2377131362406666/ Varga Judit újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a tagállamok a törvényi alapokon maradnak Magyarország bírálatakor, távol maradnak…
-
Szijjártó: a magyar gazdaság növekedési üteme a leggyorsabb az Európai Unióban
Szijjártó Péter emlékeztetett rá: Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel Európa-bajnoknak tekinthető, ilyen…
-
Varga: az egyik legeredményesebb hazai befektetés a Magyar Állampapír Plusz
A Magyar Állampapír Plusszal (MÁP+) az egész ország jól jár, a magyar emberek számára kiemelkedő hozamot kínál, egyúttal Magyarország stabilitását…
-
Egyre abszurdabb témákkal kampányol a fővárosi ellenzék
A legtöbb fővárosi kerületben sikerült közös jelöltben megegyeznie az ellenzéknek, ám azzal kapcsolatban semmiképpen ne legyenek illúzióink, hogy ez az…
-
Csak szeretetteljes légkörben tud a gyerek jól teljesíteni
Az óvodában vagy a korábbi iskolai években megszokott közösségi életre való felkészülés és az új helyzethez való alkalmazkodás már ad…
-
Salvini demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat
A Liga vezetője kijelentette, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök eladta Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért Macron és Merkel vállveregetését…