(H)arctér
-
Megrendítő, szertartásszerű esemény volt Nagy Imréék kihantolása
Grósz Károly magyar miniszterelnök 1988-ban jelentette be Kanadában, hogy a Nagy Imre-perben kivégzett 1956-os mártírok földi maradványait kiadják a hozzátartozóknak.…
-
Izraeli filozófus: a kis országok menthetik meg a szabadságot Európában
Az interjúban, amelynek kivonatát a hetilap pénteken az MTI-nek is elküldte, a filozófus úgy fogalmazott: „ma az Európai Unió egy…
-
Elemzők: idén sem lassul a béremelkedés üteme
A KSH adatai szerint januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest. A 2,7 százalékos inflációval számolva…
-
Baden-Württemberg tartomány CDU-képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor megmutatta új hivatalát a német delegációnak, majd külön megbeszélést folytatott Wolfgang Reinhart frakcióvezetővel, Winfried Mack frakcióvezető-helyettessel valamint Guido…
-
Minden egy helyen a Családok Világkongresszusának előadásairól
Az első előadást Giuseppe Zenti, Verona püspöke tartotta. A püspök kiemelte, hogy a gyermeknek a megfelelő fejlődéshez egy férfi és…
-
Elutasította a londoni alsóház a Brexit-megállapodást
A péntek délutáni szavazáson az EU-val novemberben elért egyezségre 286-an, ellene 344-en voksoltak, vagyis a kormány 58 fős többségű vereséget…
-
Sipos-Tompa Levente az MFB vezérigazgatója
A közleményben ismertették, hogy Sipos-Tompa Levente 2009-től dolgozik a Magyar Fejlesztési Bankban, ahol különböző területeken látott el vezetői feladatokat, 2018…
-
Szenzációs eredmény: megtalálták Sándor István szalézi vértanú maradványait
A sajtótájékoztatón felszólalt P. Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök, aki elmondta, a boldoggá avatás előtt egy évvel még nem számítottak arra,…
-
Enyhén növekvő néppárti előnyt jeleznek a legfrissebb közvélemény-kutatások
A tagállamokban külön-külön elvégzett közvélemény-kutatások EP által összesített eredménye szerint a néppárt 188 mandátumra számíthat a következő ciklusban a tervezett…
-
Amerikai pénzügyminiszter: konstruktív volt a kínai féllel a tárgyalás
A helyi idő szerint péntek délután lezárult tárgyalásokról egyelőre egyik fél sem közölt részleteket. A mostani megbeszélés immár a nyolcadik…