(H)arctér
-
Büntetőfeljelentést tettek a botrányos szürkehályogműtétek ügyében
Budapest Főváros Kormányhivatala keddi közleményében azt írta, hogy a vizsgálat szerint a fertőzéseket a közegészségügyi-járványügyi előírások betartásának elmaradása okozta. A…
-
The Guardian: hírszerzők szerint megvan Abu Bakr al-Bagdadi utódja
Az Iszlám Állam röviddel Bagdadi októberi halált követően új kalifát nevezett ki Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasi személyében. Az ő nevét…
-
Szakértő: ha a Fidesz kilép a néppártból, mások is követhetik
Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy sajtóhírek szerint a Forza Italia követné a Fideszt, és más, közép-európai pártok is…
-
Fürjes Balázs: Budapest nem csatatér!
Fürjes Balázs elmondta, pénteken Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt tárgyalásokat folytattak Karácsony Gergellyel és munkatársaival a közös fellépést szükségessé…
-
A normális játékoknak leáldozott: „végre” itt a transzgender baba!
Molnár G. Tamás blogján írta meg a transzgender baba történetét, illetve adott hangot felháborodásának. A blog írója kifejti, semmi meglepő…
-
Kanadában gyerekek ezreire engedik rá a halálos mérget: a gender-ideológiát
Szakállas Katalin, négygyermekes anyuka családjával hosszú évekig élt Kanadában, azonban hazaköltöztek, mivel a gender-ideológiának köszönhetően odakint elszabadult a pokol. Legfrissebb…
-
„Az embereknek nagyobb szükségük van Krisztusra, mint bármire a világon”
A bíboros a keresztények egységéért megrendezett programsorozat nyitó istentiszteletén felidézte: az utóbbi évtizedekben a keresztény felekezetek képviselői sokszor áttekintették közös…
-
„Békés, szorgalmas emberekre sújtott le az igazságtalan büntetés”
A német kitelepítés emlékművénél Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az első világégést követően az átgondolatlan, nagyhatalmi arroganciából fakadó döntések a…
-
Rétvári: az elhurcolt magyarok sorsa a bűn nélküli büntetés, az ok nélküli megtorlás volt
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő elmondta: a kormány felhívta a külügyminisztert, hogy az ENSZ-nél kezdeményezze a…
-
Nem a deviáns kisebbségek igényeit kell a többséggel szemben érvényesíteni
Völner Pál szerint azt kellene belátnia a strasbourgi bíróságnak is, hogy ők vannak az emberekért, a nemzetállamokért, a választópolgárokért, és…