Ártatlanul vádolták a bíborost gyermekmolesztálással

Megsemmisítette az ausztrál legfelsőbb bíróság kedden a George Pell bíboros ellen gyermekmolesztálást miatt hozott ítéletet, a 78 éves volt vatikáni pénztárnokot felmentették a vádak alól, és szabadon távozhatott a börtönből.

Az államszövetség legfelsőbb bírósága egyhangúlag hozta meg a döntést, és ezzel pont került a legnagyobb figyelem által övezett gyermekmolesztálási ügyre, amely a római katolikus egyház egy magas rangú papját érintette.

Ausztráliában a koronavírus-járvány miatt korlátozzák a társas érintkezést, ezért a bírósági döntést a szinte üres tárgyalóteremben ismertette Susan Kiefel főbíró. A legfelsőbb bíróság megsemmisítette Pell ítéletét, és egyben fel is mentette a vádak alól. Kiefel szerint az esküdteknek kételkedniük kellett volna a vádlott bűnösségében. Számottevő volt annak az esélye, hogy

egy ártatlan embert ítéltek el,

mert a felsorakoztatott bizonyítékok alapján nem volt megalapozott a bűnösségének kimondása az elfogadott jogi mércék szerint. A legfelsőbb bíróság szerint a sértett állításai ellentmondtak a per során beidézett más tanúk vallomásainak, az alsóbb fokú bíróságnak pedig elemeznie kellett volna, hogy felmerül-e egyáltalán annak a lehetősége, hogy a vádlott terhére rótt bűncselekmények meg sem történtek.

Hat évre ítélték

George Pellt hat év szabadságvesztésre ítélték tavaly márciusban, és eddig 13 hónapot töltött börtönben. A bíborost 2018 decemberében bűnösnek mondták ki öt ízben elkövetett szexuális visszaélés miatt, amelyeket az eredeti vádak szerint a melbourne-i Szent Patrik-székesegyház templomi kórusának két, 13 éves tagjával szemben a kilencvenes években követett el, néhány hónappal azután, hogy a város érsekévé nevezték ki. Pellt csak az egyik sértett tanúvallomása alapján ítélték el, a másik hat éve meghalt kábítószer-túladagolásban. A bírósági eljárásban érintettek közül többekben – az ügyészekben és az ítéletet hozó bírókban egyaránt – felmerült a gyanú, hogy a bíboros ellen valló, jelenleg harmincas éveiben járó illető nem szabad akaratából tesz tanúvallomást.

Az ausztrál szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly novemberben elfogadta Pell fellebbezését, miután előzőleg Victoria állam legfelsőbb bírósága elutasította fellebbviteli kérelmét.

Az ausztrál bíboros az egyház eddigi legmagasabb beosztású tagja, akit pedofil bűncselekményért első fokon elítéltek. A bíboros 1971-től szolgált papként a százezer lakosú ausztráliai Ballarat városban, később Melbourne, majd Sydney érseke volt. Ferenc pápa 2014 februárjában kinevezte a Vatikán teljes pénzügyi működéséért felelős gazdasági titkárság prefektusának, amely a Szentszéken a harmadik legmagasabb pozíció. Pell a Vatikánban immár semmilyen tisztséget nem tölt be, de bíborosi címét megtarthatta, és a Szentszék mindeddig úgy nyilatkozott, hogy addig nem foglal állást a kérdésben, amíg a fellebbviteli eljárások le nem zárulnak.

Pell nem neheztel a vádlóira

Kedd reggel, pár órával Pell felmentésének bejelentését követően Ferenc pápa a Vatikánban bemutatott reggeli misét azoknak szentelte, „akik igazságtalan ítéletektől szenvednek”. Pellt név szerint nem említette, hanem arról beszélt, hogy az igazságtalan ítélet miatt szenvedők Jézushoz hasonlatosak, akit állhatatosan és haragosan üldöztek, miközben ártatlan volt.

Reagálva a felmentő ítéletre a Vatikán méltatta George Pellt, amiért „várt, míg kiderül az igazság”. A Szentszék hivatalos állásfoglalásában közölte, hogy mindig is bizalommal volt az ausztrál igazságszolgáltatás iránt, Pell pedig mindig ártatlannak vallotta magát.

A Vatikán megerősítette, hogy elkötelezett a kiskorúakkal szembeni mindenfajta visszaélés megakadályozása és a tettesek felelősségre vonása iránt.

Pell a bírósági eljárás során mindvégig ártatlannak mondta magát. Az ítélet kimondása után szabadon távozhatott börtönéből, és a médiának továbbított közleményében azt írta, hogy a bírósági döntés gyógyír arra a súlyos igazságtalanságra, amelyet elszenvedett. Leszögezte, hogy

nem neheztel a vádlóira, és nem akarja, hogy felmentése még nagyobb fájdalmat és keserűséget okozzon sokaknak.

Mint írta, a bírósági eljárás nem egy „népszavazás” volt arról, hogy a katolikus egyház vagy az ausztrál egyházi hatóságok miként kezelik a pedofília ügyét. „A lényeg az volt, hogy elkövettem-e ezeket a szörnyű bűnöket, de nem követtem el” – szögezte le a bíboros.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közölte, hogy egymagában az ilyen ügyek megvitatása is nagy fájdalmat okoz a sértetteknek, és ilyenkor ő együtt érez velük, de a legfelsőbb bíróság az ország legmagasabb jogi testülete, és ítéletét tiszteletben kell tartani.

MTI

Kiemelt kép: George Pell bíboros, 2012 – Wikipedia