(H)arctér
-
Nem ok nélkül menesztették a Szent Margit Kórház főigazgatóját
Az elmúlt hetekben az NNK vizsgálatot folytatott a Szent Margit Kórházban, és lényeges, széles körű hiányosságokat tárt fel a szabályszerű…
-
Szavatolni kell a keresztény közösségek biztonságát Irakban
A Szentszék közleménye szerint egyetértettek abban, hogy elsődleges célnak tekintik Irak újjáépítését és stabilitásának megteremtését, és előnyben kell részesíteni a…
-
Áder János részvétét fejezte ki a törökországi földrengés érintettjeinek
A Recep Tayyip Erdogan török államfőnek címzett levelet szombaton juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal. Nagy szomorúsággal…
-
Évek óta lejtmenetben a Jobbik
Az intézet elemzése szerint a 2014-ben még a Jobbik volt a legnagyobb ellenzéki párt, az országgyűlési választáson több mint egymillióan…
-
Ha kell, csalafinta módszereket is bevetnek a rendőrök
Sulányi Vilmos a múlt évi tevékenységükről szóló beszámolójában elmondta: a célkörözési egység a fejvadász munkához hasonló tevékenységet végez, az érvényben…
-
A haláltáborok a náci Németország okozta borzalom jelképei
Az AP hírügynökség szerint a püspökök levelét különösen aktuálissá teszi, hogy a nacionalizmus terjedésével párhuzamosan a holokauszttagadás és a történelemhamisítás…
-
Egyelőre védtelenek vagyunk a koronavírussal szemben
A szombati lapszámban Garamszegi László Zsolt azt mondta, ez azért fontos, mert a vírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos…
-
Huszonkettőre emelkedett a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma
Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor történt, és 15 másodpercig tartott. Ennek hipocentruma a…
-
Trump: minden új élet szeretetet hoz a világba
– Nagy megtiszteltetés, hogy a történelemben az első amerikai elnök lehetek, aki részt vesz a Menet az életért rendezvényen –…
-
Don: A legrosszabb időben érte támadás a 2. hadsereget
– Milyen alakulatok voltak jelen a Donnál? Mit tudhatunk az Ön által is sokat kutatott 35. gyalogezredről? – Az 1941…