(H)arctér
-
Varga Judit: megtartotta alakuló ülését az IM digitális szabadság bizottsága
Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek elmondta: a bizottság feladata feltárni, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállam…
-
Így jelentsd a keresztényellenes tartalmakat a Facebookon!
A Facebook sokak számára állandó közeggé vált – rengeteg embertársunk gyakorlatilag ott tölti mindennapjai javát, ott örül, unatkozik és utálkozik,…
-
Lemondott a kábítószerügyi fórum vezető tisztségéről Ferencz Orsolya
Ahogy a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke a Pikó András józsefvárosi polgármesternek és a képviselő-testületnek címzett levelében megfogalmazta, Józsefváros 2020-as…
-
Ő Jelenits István, akibe páros lábbal beleszállt az Index
A múlt hét végén kiadott (egyházi fenntartású iskolákban tanító pedagógusok által szignált) állásfoglalást követően élénk vita bontakozott ki a magyar…
-
Jezsuita ifjúsági találkozó hazánkban is
Az augusztus elején tartandó eseményre angolul tudó, 18 és 35 év közti magyar, illetve külföldi fiatalokat várnak. A programok között…
-
Von der Leyen: az EU sürgősségi munkacsoportot hoz létre
Ursula von der Leyen sajtótájékoztatóján elmondta, a vírus okozta vészhelyzet kezelésére létrehozott munkacsoport munkáját öt uniós biztos hangolja össze. Munkájukról,…
-
Hónapokkal ezelőtt megmondta Erdogan, hogy megnyitja a kapukat
Beszédében Erdogan úgy fogalmazott: „hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a…
-
Koronavírus – aktualizálták a háziorvosoknak szóló eljárásrendet
Müller Cecília elmondta azt is, továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, a laboratóriumban eddig 137 vizsgálatot végeztek erre vonatkozóan, pozitív…
-
Azbej Tristan: Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg azért, mert kereszténynek vallották magukat
Azbej Tristan az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium iskolai karitatív hetének megnyitóján közölte, hogy az iskola az első olyan gimnázium, amelyik…
-
Meghalt Ernesto Cardenal nicaraguai pap, ismert közéleti szereplő
Az egyházi tanítást a társadalmi igazságosság követelésével párosító latin-amerikai felszabadítási teológia egyik vezéralakjának számító Cardenalt a néhai II. János Pál…