(H)arctér
-
Kinézett a pápa az apostoli palota ablakán – és híveket látott a Szent Péter téren
Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Ők „avatták” fel több mint két hónap…
-
Már Pécsen van a japán gyógyszer, amely hatásos lehet a koronavírus ellen
Az egyetem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati bejelentése kapcsán adott tájékoztatást. A tárca vezetője úgy fogalmazott: Magyarország abban a…
-
Autóbalesetben meghalt egy egyéves kisfiú Budapesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a XXII. kerületi Kolozsvári utca 23. előtt két autó ütközött össze. Az egyik járműben egy…
-
Örülnek a szülők a nyári táboroknak
A közlemény szerint a válaszadó szülők 25 százalékának komoly problémát jelent 14 éven aluli gyermekük felügyelete a nyári szünet idején.…
-
Inkább itthon nyaralna a magyar
Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik: a pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta. Az áprilisi adatok szerint a tavalyihoz képest…
-
Tovább csökkent az aktív koronavírusos esetek száma
A kormányzati portálon azt írták, az elhunytak száma 486-ra emelkedett, míg 1690-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek 42…
-
Először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét Magyarországon
Lakatos Tibor rendőr ezredes azt mondta, a kedvező adatok azt bizonyítják, hogy Magyarország, a magyar állampolgárok, az egészségügyben dolgozók mindent…
-
Tállai: az adóintézkedések százmilliárdos könnyítést jelentenek
A csökkentéssel háromszázezer vállalkozásnál fél év alatt 160 milliárd forint marad, segítve négymillió állás megóvását – mutatott rá Tállai András.…
-
Magyarországon jogállamiság van! – Hidvéghi Balázs a Deutsche Wellének
A politikus a Deutsche Welle angol nyelvű hírtelevíziójának Conflict Zone című műsorában sugározott interjúban kiemelte, hogy tévesek azok a vélekedések,…
-
Több mint kétmillióan épültek fel a Covid-19-ből világszerte
Egy nappal korábban 5 106 155 volt a regisztrált fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 332 978 és 1 950 518…