(H)arctér
-
Vörös csillag és a nyilaskereszt
„Az ünnep szervesen kapcsolódik február 25-höz, a kommunizmus áldozatainak emléknapjához, amikor gyertyagyújtás lesz a hősök falánál. A Terror Háza azért…
-
„Nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét”
Az alkotmányjogász úgy fogalmazott, nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét. Kiemelte, egyes nyugati országokban „a gyermekek…
-
„Minden zsaru vadállat”
„A támadó a helyszínen meghalt” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy két rendőr könnyebben megsebesült. Az esetet – amely reggel…
-
Több ezer magyar tüntetett Päivi Räsänen mellett
Ahogy már a Vasarnap.hu-n is megírtuk, hétfőn folytatódik Pävi Räsänen finn kereszténydemokrata politikus bírósági meghallgatása. A volt finn belügyminiszter ellen…
-
Kovács Zoltán: Orbán Viktor egyáltalán nem célzott Magyarország uniós kilépésére
„Jóllehet a miniszterelnök kitért a Magyarország és az Európai Unió kapcsolatában lévő kihívásokra, nyilvánvalóan nem mondta azt, amit a dpa…
-
Megbüntették az iskolát, mert a tanár megsértette a gendersemleges diákot
A diszkriminációs ombudsman (DO) nemrégiben hozott határozata kimondja, hogy a személy közvetlen környezetében tartózkodóknak is részt kell vennie a szerepjátékban.…
-
Ferenc pápa békéért imádkozott
A déli Úrangyala-imádság után mondott rövid beszédében a katolikus egyházfő nagyon aggasztónak nevezte az Ukrajnából érkező híreket. „Szűz Mária közbenjárására…
-
Már egy felületen elintézhető a közműátírás
György István hozzátette: az e-bejelentővel a közműátírás és megváltozott adatok bejelentése néhány kattintással, egyetlen online felületen is elintézhető az e-bejelento.gov.hu…

