(H)arctér
-
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot
Fischl Vilmos közölte: az idei világimanap központi gondolata a Jeremiás könyvéből vett igeszakasz. „Mert csak én tudom, mi a tervem…
-
Potápi Árpád: Összefogtunk az ukrajnai bajbajutottakért
Az egész magyar nemzet összefogott az ukrajnai bajbajutottakért – nyilatkozta közösségi oldalán közzétett videóüzenetében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért…
-
Szijjártó: sikerrel zárult a második külügyi evakuációs művelet Kijevből
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy egyre rosszabb a helyzet Kijevben. Ezért kedden tizenegy…
-
Már egymillió ember menekült el Ukrajnából
Az egymillió ember Ukrajna lakosságának két százalékát jelenti. Ez az érintett országok hatóságai által közölt adatok összesített értéke. Az UNHCR…
-
Ferenc pápa egészségügyi segélyt küld Ukrajnába
Az egészségügyi szállítmány egy részét Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsna hivatal vezetője személyesen adta át a római ukrán közösség…
-
Grúzia is az EU-ba siet
Tájékoztatása szerint a kormánypárt a kabinettel egyeztetve döntött arról, hogy kezdeményezi: az EU gyorsított eljárásban adja meg a csatlakozási tárgyalások…
-
Schanda Tamás: a szakképzés missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek
Schanda Tamás a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola energetikai korszerűsítési munkálatait lezáró sajtótájékoztatón azt…
-
Karácsonyék kukába dobták az építés előtt álló gellérthegyi sikló projektjét
Sikló a környezetszennyező turistabuszok helyett Idén tavasszal tervezték elindítani a gellérthegyi sikló megépítését, amely az Erzsébet híd budai lehajtója és…

