(H)arctér
-
Kövér László: A Kurultaj üzenet és példa minden nyugati és keleti népnek
Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke Bugacon, a rendezvény megnyitóján. Kövér László…
-
Kolozsváron megáldották a felújított Szent Mihály-plébániatemplomot
Ünnepi szertartás keretében áldották meg Kolozsváron az EU, a magyar és a román állam támogatásával felújított Szent Mihály-plébániatemplomot, mely Mátyás…
-
A Liga kivilágította Lampedusa kikötőjét
Olaszország jelképes helyszínein indította el választási kampányát a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga, mely Lampedusán megvilágította a migránsok érkezési helyszíneként…
-
A Gazprom megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak
A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium…
-
Zárva lesz félezer benzinkút az ünnepi hétvégén
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án – közölte a szövetség szombaton, miután…
-
Megszűnhet Oroszország diplomáciai kapcsolata az Egyesült Államokkal
Moszkva szerint a diplomáciai kapcsolatok sérülésével vagy akár megszüntetésével járhat, ha Washington a terrorizmust támogató államnak nyilvánítja Oroszországot – idézte…
-
Nyilvánosak a Donald Trump házában tartott kutatás iratai
Az amerikai hatóságok nyilvánosságra hozták a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől…
-
Amerikai-kínai csúcstalálkozót tarthatnak novemberben
Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója…
-
Tajvan háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak biztonsága megőrzéséért
A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában „őszinte háláját” fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és…
-
Megkéselték Salman Rushdie-t
Súlyos sérülésekkel ápolják a pénteken megtámadott Salman Rushdie-t egy New York-i kórházban, túl van a műtéten, lélegeztetőgépen tartják – közölte…