(H)arctér
-
A német külügyminiszter hajthatatlan: mindent meg kell tenni, hogy Ukrajna megnyerje a háborút
Az európai uniós tagállamoknak és nemzetközi partnereiknek együttesen meg kell próbálniuk mindent megtenni annak érdekében, hogy Ukrajna megnyerje az Oroszország…
-
Megvan Németország új védelmi minisztere
Christine Lambrecht lemondását követően Boris Pistoriust kérte fel új szövetségi védelmi miniszternek – számolt be róla a Berlini gyors. A…
-
Nagy Attila Tibor: Lehet, hogy utólag meg lehet süvegelni Orbán Viktor külpolitikáját
Nagy Attila Tibor politikai elemző volt a Hit Rádió vendége, ahol megállapította: az orbáni politika nem kívánja kivezetni Magyarországot az…
-
700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul februártól
A Kormány 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára…
-
Tombol az infláció Németországban is
A 2022-es évben a Németországi Szövetségi Köztársaság kezdete óta a legmagasabb áremelkedést mérték, a fogyasztói árak éves átlagban 7,9 százalékkal…
-
Öngólt lőtt az Európai Bizottság az Erasmus felfüggesztésével
Leginkább a fiatalokat háborította fel az Európai Unió, amikor kilátásba helyezte az Erasmus-program magyarországi felfüggesztését – derül ki a Társadalomkutató…
-
Kora délutántól újra jár a metró a Deák tér és Kőbánya-Kispest között
Ma kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán,…
-
Kerkai Jenő, a népnevelő
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) új, fiataloknak szóló közéleti rendezvénysorozatot indított Kerkai Jenő Estek néven. A fiatalok lánglelkű apostolához, a…
-
Hárman kapják meg az idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat
Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért…
-
Orbán Viktor: Ezeréves távlatban sincs olyan darabja a magyar kultúrának, mint a Himnusz
A Himnuszt legutóbb öt nappal ezelőtt énekeltem. Álltunk Losoncon, Duray Miklós barátunk ravatalánál, magyarok, szerte a Kárpát medencéből – fogalmazott…