Egyéb
-
Nemhogy gyémántból, még párizsiból is sok – 35 dkg-os gyémántot találtak
Lucara Diamond kanadai bányatársaság egyelőre nem közölt részleteket a Karowe bányában talált kő értékéről. A dpa német hírügynökség azonban emlékeztetett…
-
Elegendő idő állt rendelkezésre a felkészüléshez
Hat évvel ezelőtt megalkotott jogszabályról van szó, amikor a beszélünk, hogy 2020-tól a felsőoktatási felvételihez elengedhetetlen a nyelvvizsga, vagyis a…
-
Orbán Viktor: A kilátástalanság migrációhoz vezet
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárának tájékoztatása szerint a magyar miniszterelnök beszédében kifejtette: a demokráciaexportra épülő külpolitika egyszerűen…
-
Vén Európa: Az EP választáson könnyen borulhat a status quo
– Juncker a hét eleji Morgenpostnak adott interjújában harcot hirdetett az álhírek (fake news) ellen. Hogy áll maga a luxemburgi…
-
Megkezdődött az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második csúcstalálkozó
A csúcstalálkozón résztvevő 37 állam- és kormányfő – köztük Orbán Viktor miniszterelnök – a kínai elnök szavai szerint a 2013-ban…
-
Elszakított nemzetrészeket kereshetnek fel a középiskolás diákok
A szervezet közleménye szerint a program célja, hogy a középiskolások a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország…
-
Kísértet Hunyadi (Bán Mór Hunyadi-könyveiről)
Nem tudom, a történelemtudomány szigorúbb-e a maga tételeinek védelmében, mint a fizika. Azaz, például nyugodt lélekkel beleélhetjük-e magunkat a fotelben…
-
Rekordbevétellel nyitott a Bosszúállók
A Bosszúállók: Végjátékban, amely 22 Marvel-szuperhősfilm végére tesz pontot, a közönség olyan közkedvelt hősökkel találkozhat, mint Vasember, Thor és Fekete…
-
Közzétette a Vatikán a pápa romániai látogatásának részletes programját
A szentszék sajtóirodája szerint szombaton, június 1-jén a pápa fél 10-kor indul Bukarestből Bákóba, ahonnan helikopterrel szállítják Csíksomlyóra. A korábbi…
