Egyéb
-
Ferenc pápa és Ursula van der Leyen a találkozójukon a háború befejezését sürgették
Az Európai Bizottság elnökét Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, valamint Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta.…
-
Az erős keresztény közösségek képesek hatni az egész társadalomra
Úgy fogalmazott: Ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény, vagy „úgy lesz körülöttünk…
-
Orbán Viktor lezárta kormányalakítási tárgyalásait
Emlékeztetett: Orbán Viktor korábbi nyilatkozataiban kifejtette, hogy a veszélyek évtizede áll előttünk; háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az…
-
Az Európai Bizottság írásbeli értesítést küld Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról
„Olyan problémákat azonosítottunk, amelyek megsérthetik a jogállamiságot Magyarországon, és hatással lehetnek az Európai Unió költségvetésére” – fogalmazott az uniós…
-
Nézőpont: mélyponton a baloldali pártok
A Magyar Nemzet szerdai száma arról írt, hogy az ezer fő telefonos megkérdezésével készült kutatás alapján elmondható: a Fidesz-KDNP továbbra…
-
Egyelőre maradhat Sepsiszentgyörgy zászlaja
Az ítélőtábla közigazgatási részlege két román egyesület kifogásának adott helyt: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által…
-
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 130 éve született
Pehm József néven látta meg a napvilágot, nevét 1941-ben magyarosította szülőfaluja nyomán. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas…
-
Ellenőrzik a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az országgyűlési választáson. Amennyiben március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe, ezt 456…
-
Székely Szabadság napja
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a sepsiszentgyörgyi turulszobor mellett beszélt erről csütörtökön, a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen.…
