Egyéb
-
A korábban bevándorlásellenes, szélsőjobbos finnek is fintorognak
Azóta, hogy a 2015-ös parlamenti választásokon elért 17,7 százalékos támogatottsággal megszerezték a második helyet, azt követően pedig a szokásos nyugat-európai liberális…
-
Puskás Balázs: Ez volna a botrány?
Hétfőn számos internetes hírportál beszámolt arról a – szerintük valószínűleg botrányos – hírről, hogy Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg önkormányzati lakást bérel…
-
„Milyen a jó pálinka?”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásai alapján a lap arról ír, hogy tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a…
-
Századvég: Európa iszlamizációjából az üzleti körök profitálnak
Az elemzés szerint az iszlám gazdaságtanán alapuló pénzügyi szolgáltatások az egyik leggyorsabban bővülő pénzügyi szektort képezik, amely az elmúlt két…
-
Csuhában vezekelt a császár a pápa előtt
A pápaság és a császárság közti konfliktus azzal kezdődött, hogy 1075-ben VII. Gergely pápa a Dictatus Papae című enciklikájában deklarálta…
-
Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait
A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria),…
-
Századvég-elemző: az előválasztás egy „roncsderbi”
Lánczi Tamás az M1 csatorna műsorában úgy fogalmazott, hogy aki mellé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke odaáll, az már…
-
Csökkentené a vidékfejlesztési forrásokat az Európai Bizottság
Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ülésen 17 tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása…
-
Mire jó a féléves bizonyítvány?
Dr. Káplár Mátyás, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének adjunktusa Vasárnap.hu: Fontos még a félévi bizonyítvány? Milyen hatása van ennek a…
-
Látogatási tilalom van a váci kórházban is
A látogatók által hozott csomagokat a kórház felső portáján feladatot teljesítő őrzőszolgálat munkatársai átveszik és eljuttatják a betegekhez. A tilalom…