- Spiritusz
Öt hónap az Iszlám Állam fogságában – Két szír püspököt is vendégül lát a Pázmány csütörtökön
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében kerül sor március 13-án arra a beszélgetésre, melynek vendégei Szíria két városának, Homsznak és…
- (H)arctér
Marco Rubio kijelentette, Washington még szerdán kapcsolatba lép Moszkvával a tűzszünet ügyében
Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok még a nap folyamán felveszi a kapcsolatot Oroszországgal, választ várva az Ukrajnával…
- (H)arctér
Közel 12 millió forint pénzadomány gyűlt össze a postákon a rászorulók részére
A Magyar Posta csaknem 12 millió forint adományt adott át az Ökumenikus Segélyszervezetnek, a pénz a postákra kihelyezett perselyekben gyűlt…
- (H)arctér
Ferencz Orsolya: Magyarország nem új szereplő, szerénytelenül mondjuk ki, az egyik alapító ország az űrtevékenységben
A 21. században az emberiség történelmét a világűrben írják – hangsúlyozta Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős…
- (H)arctér
Fülöp Attila államtitkár kapta meg Varga Mihály képviselői mandátumát
Kiadta Fülöp Attilának (a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának) Varga Mihály országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden. Varga Mihály…
- (H)arctér
Magyar Péter aláírta az eddigi legsúlyosabb háborúpárti állásfoglalást – jelentette ki Dömötör Csaba (FRISSÍTVE!)
Magyar Péternek már papírja van arról, hogy további háborút akar, és ezt saját aláírásával is bizonyította – jelentette ki Dömötör…
- (H)arctér
Út a békéhez – megint szállítják az amerikai fegyvereket Ukrajnába (FRISSÍTVE!)
Folytatódik az amerikai fegyverek szállítása Ukrajnába a délkelet-lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtéren működő nemzetközi szállítási csomóponton keresztül – erősítette meg szerdai közös…
- (H)arctér
Elhunyt az Önök kérték! közkedvelt műsorvezetője, Bényi Ildikó
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius…
- (H)arctér
Ukrajna új magyarországi nagykövete bele akart szólni az Operaház műsorába
A diplomáciailag is kínos ügyről – mely szerint Ukrajna nagykövete, Fegyir Sándor Anna Nyetrebko már rég értékesített zenekari gálaestjének lemondására…
