- (H)arctér
Soltész Miklós szerint a németek nyolcvan évvel ezelőtt kezdődő kitelepítése gyalázat, árulás, kicsinyes és cinikus bosszú volt
Bűn lenne nem beszélni a magyarországi németek második világháború utáni elüldözéséről – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős…
- Spiritusz
Brunner Vilmos református lelkész: Az ökumenikus imahét különleges ajándék a Krisztus-hívők számára
Székesfehérváron több évtizedes hagyománya van, hogy az imahéten az egység jegyében a város katolikus, református, evangélikus és baptista templomaiban gyűlnek…
- (H)arctér
A világon 388 millió keresztényt üldöznek, sok áldozat nő, illetve kiskorú
Az Open Doors protestáns emberi jogi szervezet friss elemzése 388 millióra teszi az üldözött keresztények számát a világban – írja…
- (H)arctér
Vádat emeltek a rágalomhadjárat kirobbantója ellen
Bíróság elé kerül a Semjén Zsolt elleni rágalomhadjárat kirobbantója, aki ellen az ügyészség hétfőn vádiratot nyújtott be – írta a…
- (H)arctér
Koncz Zsófia: Éjfélig igényelhetik a közszférában dolgozók lakáshitelük 1 millió forintos elengedését
Már csak éjfélig igényelhetik a közszférában dolgozók meglévő lakáshitelük 1 millió forintos elengedést, de a program ezután is folytatódik –…
- (H)arctér
Az EU-Mercosur megállapodást Magyar Péter brüsszeli pártja hozta össze – közölte Dömötör Csaba (VIDEÓ)
Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét bírálta Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti (EP) képviselő keddi Facebook-bejegyzésében az EU-Mercosur megállapodás kapcsán.…
- Vatikáni Figyelő
Folytatódik az imahét – Leó pápa a finn ökumenikus delegációt fogadta
Január 19-én, Szent Henrik, Finnország vértanú védőszentjének emléknapján hétfőn kora délelőtt fogadta Leó pápa a Vatikánban a finn ökumenikus delegáció…
- (H)arctér
Megszűnik a Szőlő utcai javítóintézet
A belügyminiszter március 14. határnappal jogutód nélkül megszünteti a – 12 éves kortól – letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat őrző Budapesti…
- (H)arctér
Alapjogokért Központ: a magyar-amerikai kapcsolatok új aranykora Trump második ciklusának első éve
Egy éve, 2025. január 20-án tette le második elnöki esküjét Donald Trump, amivel nem csak a világ lépett új időszámításba,…
