- (H)arctér
Földi László: Nem összeesküvés-elmélet van, hanem összeesküvés-gyakorlat
Harc a normalitásért, az alapvető emberi értékekért – röviden így lehetne összefoglalni a Védett Társadalom Alapítvány célkitűzését, amelynek két alapító…
- Spiritusz
Több nő hisz Istenben, mint férfi
Valamiféle magasabb erő létezésében 35 százalék hisz, míg a megkérdezettek 23 százaléka sem Isten, sem egy magasabb erő létezésében nem…
- (H)arctér
Fesd át! Fesd át színesre!
Szivárványos gyalogátkelők A homoszexualitás bástyájának is nevezett francia településen, a Gironde megyében található Bègles-ben hamarosan két LMBTQ színekben pompázó gyalogosátkelőt…
- (H)arctér
Orbán: ha a baloldal nyer, piaci szintre emelik a rezsit
A kormányfő azt mondta, a baloldal álláspontja világos: ha a piacon nőnek az árak, az emberek is fizessenek többet. A…
- (H)arctér
Salvini: az Európai Néppárt soha nem volt ennyire gyenge
A Liga politikusainak nyilatkozatai szerint Matteo Salvini a találkozón mondott beszédében kijelentette, hogy az Európai Néppárt még soha nem volt…
- Egyéb
Járványgóc keletkezett egy német idősotthonban
A Berlintől északra lévő schorfheidei intézmény 42 lakója és a személyzet 15 tagja kapta el a Covid-19 betegséget – erősítette…
- (H)arctér
A vezető kezében van a döntés
Jóval védettebbek a szociális intézmények A közlemény szerint a vezetőknek a döntés előtt figyelembe kell venniük, hogy a gondozotti létszám…
- (H)arctér
LMBTQ-embereket mentettek ki Afganisztánból
Ünnepel a brit LMBTQ-közösség, mivel megérkezett országukba a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű afgánok első, 29 fős csoportja. A menekülteknek…
- (H)arctér
Mindenképpen szükség lesz a harmadik oltásra
Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást. A szakértő rendkívül…
- Szabadidő
Szentmisével kezdődnek a november elsejei programok a Fiumei Úti Sírkertben
A korábbi évektől eltérően idén szentmisével kezdődnek a november elsejei programok a Fiumei Úti Sírkertben 15 órakor a nemrégiben felújított…