- Vélemény
Pálfalvi Milán: Hamis képet festenek a vendégmunkások számáról!
Villáminterjú Pálfalvi Milánnal, a fiatal kereszténydemokraták (IKSZ) korábbi alelnökével, közgazdásszal, aki éveken keresztül hivatásszerűen foglalkozott statisztikák összeállításával, elemzésével. Dolgozott a…
- (H)arctér
Gyász: elhunyt Riz Levente polgármester
Csütörtökön elhunyt Riz Levente, Budapest XVII. kerületének polgármestere – tudatta közleményében Tarlós István. A főpolgármester mély fájdalommal értesült „barátja és…
- (H)arctér
EU-tisztújítás: október 1-jén hallgatja meg Trócsányi Lászlót az EP külügyi bizottsága
A testület csütörtökön véglegesítette a biztosjelöltek meghallgatásának menetrendjét, amelynek értelmében először a szlovák Maros Sefcovic kerül sorra szeptember 30-án, míg…
- (H)arctér
Áder János: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon
Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon – tette hozzá Áder János. Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások…
- (H)arctér
Varga Judit: már tegnap le lehetett volna zárni a Magyarországgal szembeni uniós eljárást
Varga Judit hétfői brüsszeli meghallgatásáról beszámolva aláhúzta, nem volt annyira nagy érdeklődés a tanácsteremben a hétfői meghallgatáson, de ez nem…
- Vélemény Plusz
A böngészőkbe beépült bővítmények veszélyei
A Facebook szerint nem náluk volt a biztonsági hiba, tehát nem a közösségi média sérülékenysége miatt kerültek ki az adatok.…
- Vélemény
„Marxizmus nélkül nincs fasizmus” – interjú Máthé Áronnal
– Korábban a zuglói nyilasokról, új könyvében többek között a VII. kerületben garázdálkodó, Royal-házi pártszolgálatosokról ír. A Nemzeti Emlékezet Bizottság…
- (H)arctér
Erdő Péter: már lehet regisztrálni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
A bíboros köszöntőjében kiemelte: „arra készülünk, hogy nyilvánosan kifejezzük a hitünket és az örömünket”. Az öröm forrása pedig maga az…
- (H)arctér
Burgenland vezetőjét fogadta Orbán Viktor
A megbeszélésen áttekintették Magyarország és szomszédja, Burgenland kapcsolatait, és megállapodtak abban, hogy a jövőben – jobban kihasználva az együttműködésben rejlő…
- (H)arctér
Orbán Viktor: Magyarország nagyszerű embert delegált az Európai Bizottságba
A kormányfő a hagyományos reggeli rádióinterjúban úgy fogalmazott, Trócsányi Lászlóval szemben kritikusai csupán azt vethetik fel, hogy az ő nézőpontjukból…