- (H)arctér
A japánok több mint kétharmada szerint jövőre sem lesz olimpia
A JNN cég felmérésén a résztvevők 77 százaléka mondta azt, hogy 2021-ben sem lehet majd megtartatni az ötkarikás játékokat, amelyet…
- (H)arctér
Hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma változatlanul 589, 2860-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 740. Az…
- (H)arctér
Maruzsa: északkeleten gyakoribb az iskolai erőszak
Maruzsa Zoltán hozzátette: ugyanakkor az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol megalapozott az iskolaőrség bevezetése. Közölte azt is,…
- (H)arctér
FRISSÍTVE! Horvátországi választások: megvan a Horvát Demokratikus Közösség parlamenti többsége
A friss reggeli adatok szerint a HDZ 66, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a…
- (H)arctér
Terrortámadás elkövetését ösztönző közel kétezer honlapot azonosítottak több ország, köztük Magyarország hatóságai
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezetének tájékoztatása szerint a terrortámadások elkövetésére ösztönző útmutatók célja az volt, hogy terrorcselekmények…
- (H)arctér
Életfogytiglanra ítéltek egy angol nőt, aki fel akarta robbantani a londoni Szent Pál-székesegyházat
A 36 éves, Londonban született Michelle Ramsdennek, aki a Safiyya Shaikh nevet vette fel, a londoni központi büntetőbíróság – utcája…
- (H)arctér
Fülöp Attila: a szociális és gyerekvédelmi területen hangsúlyos szerepet kapnak az egyházak
Fülöp Attila emlékeztetett: a szociális bentlakásos intézmények 25 százaléka, a szociális alapszolgáltatások 44 százaléka egyházi fenntartású, a gyermekvédelmi intézményrendszerben pedig…
- (H)arctér
Lengyel elnök: a V4 legyen a koronavírus-járvány utáni európai fejlődés pólusa
Andrzej Duda arra biztatta a V4 kormányfőit, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki az EU 2021-2027-es költségvetési tervezetéről, és hatékony tárgyalásokat…
- (H)arctér
„Rasszista hal” feliratot firkáltak ismeretlenek a koppenhágai kis hableány szobrára
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült azonosítania az elkövetőket, akik feltehetően csütörtök éjjel vagy péntek hajnalban firkálták össze a szobrot. „Ezt…
- (H)arctér
Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetést
A képviselők 133 igen, 61 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényjavaslatot, amelyben a kormány dinamikus, 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3…