- (H)arctér
A baloldal morális állapota még mindig alacsony
Az alkotmányjogász az őszödi beszéd 14. évfordulóján elmondta, 2006-ban a gazdasági válságot kiegészítette egy súlyos morális válság is, amit az…
- (H)arctér
Negatív lett Filaret ukrán pátriárka koronavírus-tesztje
A közlemény szerint a 91 éves egyházi vezető jól van, elhagyta a kórházat, jelenleg már saját kijevi rezidenciáján tartózkodik, és…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Új intézkedések a járvány ellen
Orbán Viktor elmondta, a kormány döntött többek között a szórakozóhelyek este 11 órakor történő bezárásáról és a koronavírustesztek hatósági árának…
- (H)arctér
A román szociáldemokraták ki akarják erőszakolni a Trianon-törvényt
Ciolacu erről a dél-romániai Dambovita megyében nyilatkozott. Kijelentette, hogy a jogszabályt a szociáldemokrata Titus Corlatean terjesztette be, ezért ugyanúgy cselekednek,…
- (H)arctér
Bővül az egyházi szociális ellátórendszer
Fülöp Attila a Szent Erzsébet Otthon előtt tartott tájékoztatón azt mondta, ebből a forrásból 42 fenntartó – valamennyi egyházi intézmény…
- (H)arctér
Mi, a rendszer ellenségei
Földváryné Kiss Réka a Mi, a rendszer ellenségei című kétnapos konferenciát megnyitó beszédében kiemelte: a recski kényszermunkatábor megnyitásának 70. évfordulója…
- (H)arctér
Szlávik: súlyos szövődményeket hagyhat hátra a vírus
Szlávik János hozzátette: az esetek körülbelül 40 százalékában jelentkeznek ilyen tünetek. Ez is mutatja, hogy ez a vírus nemcsak a…
- (H)arctér
Eredményes a VírusRadar a kontaktkutatásban
Palkovics László elmondta: mivel a fiatalabb korosztály egyre nagyobb arányban érintett a fertőzés terjedésében, a kontaktkutatást segítő VírusRadar használata talán…
- Kultúra
Előadássorozat a háborúkban megerőszakolt nők emlékére
A Fővárosi Közgyűlés 2023-ra tervezi felállítani Budapesten a háborúkban megerőszakolt nők emlékművét. A projekt szakmai előkészítésének része ez az előadássorozat…
