- (H)arctér
„Nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat”
Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható…
- (H)arctér
Augusztus 20-a örökérvényű értékeket közvetít
A tolnai település várossá nyilvánításának 51. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen Gulyás Gergely úgy vélekedett: ebben a korban „az antidemokratikus módon…
- (H)arctér
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti…
- (H)arctér
„Isten nélkül vakok vagyunk”
Az államalapítás ünnepének előestéjén tartott ökumenikus istentiszteleten Balog Zoltán kiemelte: a hit sosem deklarációval indul, amelyet egy közösség minden tagja…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Miért mindig a deviancia akar példát mutatni?
Uralkodók, papok, tudósok helyett korunkban leginkább az úgynevezett celebek (jelentsen ez bármit is) véleménye jut el a legtöbbekhez, és formálja…
- (H)arctér
Évtizedekre veszélybe került a török fenyőméztermelés
Július végén és augusztus elején több mint 200 erdőtűzben körülbelül 1600 négyzetkilométernyi erdő égett le Törökország égei- és földközi-tengeri partvidékén.…
- (H)arctér
Kimenekítettek 26 magyart Kabulból
„A magyar féllel egyeztetve, katonai szövetségeseink légi úton kimenekítettek 26 Kabulban rekedt magyar állampolgárt” – fogalmaz közleményében a tárca. A…
- (H)arctér
A külhoni magyarság számíthat a kormányra a járvány utáni újraindításban is
Potápi Árpád János felidézte: a kormány 2011 óta hirdet pályázatokat a külhoni magyar szervezetek számára működés, fejlesztés, eszközbeszerzés, rendezvények, programok…
- (H)arctér
Újjászületett a Szent István-terem a Budavári Palotában
Gulyás Gergely kitért arra, hogy jól halad a Vár történeti rekonstrukciója, ezt a Palotanegyed régi fényüket eddig visszanyert épületei, a…
- (H)arctér
Lengyelország megerősíti keleti határának védelmét
Jablonski a kelet-lengyelországi Biala Podlaska városban tett látogatása során újságíróknak megerősítette: a hatóságok az utóbbi időben a migrációs nyomás jelentős…