- (H)arctér
Közeledik a háború Kárpátaljához
A beszámolók szerint légiriadó volt Kijevben, Odesszában, Harkivban, Szumiban és a Kárpátaljától alig 260 kilométerre fekvő Lvivben (Lemberg) is. Helyi…
- Spiritusz
Valóban jó az Úr?
Idén Székely János szombathelyi megyéspüspök a meghívott előadója a budai Szent Imre-plébánia Lépések a szeretet ösvényén című nagyböjti, háromalkalmas lelkigyakorlatának,…
- (H)arctér
Kárpátaljai magyar görögkatolikusok segítik az ukrajnai menekülőket
Szkoropádszky Péter hangsúlyozta, hogy a karitatív tevékenység keretében együttműködnek a szlovákiai magyar görögkatolikusokkal is. A szlovák-ukrán határ által kettészelt Szelmencen…
- (H)arctér
Rendavatójukra emlékeznek a jezsuiták
A 16. században újszerű vallásgyakorlata miatt többször állt az inkvizíció előtt, de sosem tudták elmarasztalni. Bár sokan hozzá kötik az…
- (H)arctér
Pietro Parolin: A keresztény ihletésű erők visszaszorultak a közélet minden szintjén
Pietro Parolin úgy vélte, az utóbbi húsz évben a „keresztény ihletésű erők visszaszorultak a közélet minden szintjén”. Hozzátette, a katolikus…
- (H)arctér
A szülőföldjükön maradottakról sem feledkeznek meg
A napilapban megjelent cikk szerint a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közölte: a jelenlegi helyzet súlyos aggodalomra ad okot, a magyar…
- (H)arctér
Szijjártó Péter: Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnába
Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Londonban megtartották a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) miniszterelnökeinek és Boris…
- (H)arctér
Orosz-ukrán tárgyalások – Lavrov és Kuleba Törökországban találkozik
Zaharova elmondta, hogy a találkozóról Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi telefonos megbeszélése során született megállapodás,…
- Spiritusz
A palacsintás plébános most a menekülteknek süt
Gyenes Csaba tiszaszigeti plébános az ukrán határhoz látogatott csapatával március 2-án, hogy a menekülteknek, gyerekeknek és segítőiknek naponta ezerszámra kedveskedjen…
- (H)arctér
Ferenc pápa ismét imára szólított fel a békéért és Ukrajnáért
A @Pontifex oldalon megjelent üzenetben egy Szűz Mária-ikon képe látható. A pápai Twitter-fiók kilenc nyelven működik, köztük latinul is. Az…