- (H)arctér
Potápi: van jövője a felvidéki magyarságnak
Az átadó ünnepség, felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári rendezvényének, a Martosi Szabadegyetemnek az első programpontja is volt egyben. Az államtitkár…
- (H)arctér
Járóka Líviát és Dobrev Klárát is az EP alelnökévé választották
Járóka Líviát, aki már 2017 novembere óta alelnök, és akit ismét az Európai Néppárt jelölt a posztra, 349 szavazattal választották…
- (H)arctér
Felmondaná a német koalíciót az SPD volt vezetője
Gabriel példátlan politikai trükközésnek nevezte a miniszter jelölését az Európai Bizottság élére, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy úgy lett…
- Egyéb
Megkezdődött az idei Balaton Sound
Az idei fesztiválon az elektronikus tánczene legnagyobb képviselői mellett az „urban music” – a rap, a hiphop és az r’n’b…
- (H)arctér
Ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd
Július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (szombatonként és vasárnaponként) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől…
- (H)arctér
Megválasztották az Európai Parlament elnökét
A strasbourgi plenáris ülésen a második fordulóban érvényesen leadott 667 szavazatból Sassoli 345-öt kapott. Megválasztásához abszolút többségre, vagyis legalább 334…
- (H)arctér
Csökkent a szocho, kedvezőbb lett a kata
A szocho, valamint az ekho munkaadókat terhelő része július 1-jétől 17,5 százalékra mérséklődött az eddigi 19,5 százalékról. Ehhez kapcsolódóan változtak…
- (H)arctér
Orbán Viktor: Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni
A kormányfő nyilatkozatában krimiszerűnek nevezte a rendkívüli EU-csúcs történéseit. A küzdelem arról szól, hogy néhány európai vezető – köztük Frans…
- (H)arctér
Conte: jelenleg tíz-tizenegy uniós tagállam ellenzi Timmermans jelölését
Rövid sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte elmondta, az előző, június 20-ai csúcstalálkozón a résztvevők végül lényegében egyetértettek abban, hogy el kell vetni…
