- Keresztényüldözés
Magyar támogatással valósul meg egy szíriai keresztény lovagvár rekonstrukciója
Az erről szóló díszoklevelet Azbej Tristan államtitkár, Dr. Latorcai Csaba államtitkár, valamint Dr. Kuminetz Géza, a PPKE rektora írták alá.…
- (H)arctér
Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak lakóházakba bejutni
Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok…
- Kultúra
„Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül”
Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a…
- (H)arctér
A feltételes szabadságra bocsátás szigorításának célja a társadalom védelme
Varga Judit a szigorítás országgyűlési elfogadása után azt írta, az általa kezdeményezett tavalyi vizsgálat eredményeként megszületett törvénymódosítások olyan büntetőjogi megoldásokat…
- (H)arctér
Ferenc pápa: „Egy részletekben vívott harmadik világháborúban élünk”
Az egyházfő szerint nem hallgatjuk meg egymást, ezért a viták „állandó nézeteltéréssé és konfrontációvá” váltak. Néhány országban ráadásul a vezetők…
- (H)arctér
Bese Gergő: Az LMBTQ-mesekönyv tudatos támadás a gyerekek ellen
Ez a kép sok mindenre felhívja a figyelmünket, de különösen arra a pusztításra, amit egy gátszakadás, egy elszabadult eszme tud…
- Vélemény
„Hatalmas a felelősség rajtam, egy egész országot képviselek” – a Bocuse d’Or döntőse a Vasárnapnak
– Hogyan tud készülni az októberi döntőre a mindennapi munka mellett? – A verseny óta nem dolgozom máshol, csak a…
- (H)arctér
Megegyezés nélkül zárultak a két erdélyi magyar párt tárgyalásai
Elmondta: nemcsak parlamenti helyekről, hanem elvek rögzítéséről szerettek volna megállapodni az RMDSZ-szel, ám tárgyalópartnereik egyelőre nem fogadták el ezeket. Hozzátette:…
- (H)arctér
Megrovást kapott a román belügyminisztérium a magyarok hátrányos megkülönböztetése miatt
A testület 5-2 arányban fogadta el a döntést, miszerint sérültek a magyar nemzetiségű állampolgárok nyelvi jogai azokon a településeken, ahol…
- Szabadidő
Hungarikummá nyilvánították a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot
A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett – írja…