- (H)arctér
Koronavírus: Itthon minden egyes esetet külön vizsgálnak
Szlávik János infektológus közölte, mind a tizennyolcan, akiket megfigyelés alatt tartanak, tünet- és panaszmentesek, a laboratóriumi vizsgálat mindegyiküknél negatív lett,…
- Kultúra
Húsz koncert, húsz műsor: indul Bogányi Gergely turnéja
Élete legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertsorozatának nevezte a 2020-as turnét Bogányi Gergely zongoraművész a szerdán rendezett sajtótájékoztatón Budapesten. Az idei…
- Pengető
Soltész Miklós a Vasárnap.hu konferenciáján: A keresztény könnyűzene fontos
A hazai keresztény könnyűzenét a középpontba állító minikonferencián Soltész Miklós elmondta: a kormány számos, a témában érintett eseményt támogat, köztük…
- Vélemény Plusz
Mit gyógyít be az idő?
„Az idő minden sebet begyógyít” – tartja a mondás. Ebben biztos van is valami igazság, ám véleményem szerint semmi sem…
- (H)arctér
Gyöngyöspata: a Nemzeti Pedagógus Kar a képzések pártján áll
Horváth Péter a konkrét esetben szakma megszerzését tartaná szükségesnek, amelyhez elképzelhető, hogy közismereti alapokat is pótolni kell. Hozzátette: digitális ismeretekre…
- (H)arctér
Megkezdi a Szöulból érkezők szűrését is a Budapest Airport
A koronavírus-fertőzés terjedése miatt a Budapest Airport szerdától megkezdi a Szöulból érkező utasok testhőmérsékletének mérését. A Budapest Airport kedd esti…
- (H)arctér
Amerikai konzervatív seregszemle kezdődik – magyar résztvevővel
A Magyar Nemzet cikke szerint Magyarországot az Alapjogokért Központ képviseli, de a meghívás nemcsak a civil szervezetnek szól, hanem tisztelgés…
- (H)arctér
Ferenc pápa nagyböjti üzenete: Engesztelődjetek ki az Istennel!
Kedves testvérek! Az Úr ebben az évben is megadja nekünk az előkészület különleges időszakát azért, hogy megújult szívvel tudjuk ünnepelni…
- (H)arctér
KDNP: A magyarok élen jártak a kommunista diktatúra elleni küzdelemben
Közleményükben úgy fogalmaznak: „idézzük emlékezetünkbe a rengeteg ártatlanul kioltott emberéletet! Gondoljunk a milliónyi meghurcolt, ellehetetlenített vagy elüldözött férfire és nőre,…