- (H)arctér
Elemző: Magyarország számára kedvező fordulat várható a brüsszeli politikában
Deák Dániel pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök és az új bizottsági elnök brüsszeli találkozója pozitív…
- Szabadidő
Vörös macskamedvék születtek a Nyíregyházi Állatparkban
A kis- vagy vörös pandáknak is nevezett fajból két felnőtt egyed él a sóstógyógyfürdői látványosságban, az Európai Fajmegőrzési Program keretében…
- Szabadidő
Japán engedélyezte, hogy kutatók emberi szerveket növesszenek állatokban
Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik. A tudósok célja, hogy a jövőben azokon az embereken…
- Kultúra
Közzétette pályázatait a Halmos Béla Program
Zenészként portfólió fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok költségeire lehet pályázni. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek megrendezésére egyesületek, programhelyszínek és zenészek is…
- Kultúra
Fonós lemezek a nemzetközi világzenei toplista élén
A Fonó Budai Zeneház csütörtöki közleménye szerint nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét…
- Szabadidő
Mostantól retteghetnek a tudományos szakújságírók?
A Hsziaoke (Xiaoke) nevű automatikus híreket generáló szoftvert a China Science Daily a Peking Egyetem kutatóival közösen hozta létre fél…
- Kultúra
Különlegesen tehetségű, többségében roma diákok adtak zárókoncertet
Snétberger Ferenc, a központ művészeti vezetője – akinek pedagógiai modelljét és módszertanát követik a kurzusok – az MTI-nek elmondta, minden…
- (H)arctér
Magyar EU-s képviselő a romák befogadásáról a 21. századi Európában
A roma holokauszt 75. évfordulója alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselő hangsúlyozta, emlékezni kell a második világháború során lezajlott…
- (H)arctér
Soros 5,1 millió dollárt helyezett el a Demokrácia2020 számláján
Az amerikai választási törvények lehetővé teszik úgynevezett Politikai Akcióbizottságok (PAC) létrehozását, ezek a szervezetek a kampányra felajánlott adományok összegyűjtését koordinálják.…
- Dunakanyar
A mának szól megrendítő erővel egy világháborús emlékmű
A kommentelők közül sokan úgy tartják, hogy ez az egyik legmegindítóbb emlékmű a Nagy Háborúkról. A világháborúk áldozatainak emlékműve Böjte…