- (H)arctér
Több száz embert szabadítottak ki egy iszlamista átnevelő otthonból Nigériában
Fadeyi Olugbenga nigériai rendőrségi szóvivő elmondta, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket is fogva tartottak egy ibadani mecset által működtetett központban.…
- (H)arctér
Jogerős a Human Rights Watch helyi igazgatójának kiutasítása Izraelből
Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint a belügyminiszter nem követett el hibát, amikor elutasította az amerikai Omar…
- Kultúra
Benső utazás egy gyógyítóval mindannyiunk Tábor-hegyére
Akárcsak a mi Tokajunk, a hegy lenyűgöző látványt nyújt, de még inkább nagyszerűbb panorámát kínál annak, aki tetejéről néz szerteszéjjel.…
- Kultúra
Bodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban
A Nemzet Művésze díjat öt évvel ezelőtt alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére az Országgyűlés, így már hatodik alkalommal…
- (H)arctér
Vádat emelt az ügyészség Demeter Mártával szemben
Közleményükben azt írták, hogy a vádirat szerint Demeter Márta tavaly szeptemberben országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett…
- (H)arctér
Orbán: igazságot akarunk a következő uniós költségvetésben
A kormányfő részt vesz a Kohézió barátai csúcstalálkozón, amelynek elején a visegrádi országok (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia)…
- (H)arctér
Coloradóban őrizetbe vettek egy férfit, aki zsinagógát tervezett felrobbantani
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfői közleménye szerint a fehér felsőbbrendűséget hirdető, 27 éves Richard Holzernak több Facebook-fiókja is volt,…
- Vélemény Plusz
Érdekességek a múltból
A légi felvétel a régi Hősök terét ábrázolja valamikor a háború előtti időkben. Pontosabban a képen látható két nagy zöldfelületet…
- Szabadidő
Légtüneménytan – Kísérjen el a kapuig, az örök nyugodalomig
A régiségben és a hagyományban mindent természetes, szerves módon körbeölelt, átjárt a zene, és nem volt ez másként azokban a…
- Kultúra
Fekete István: Levél Bécsbe (1956)
Ma október 31-e van. Ezerkilencszázötvenhat október harmincegyedike, reggel négy óra. Koránkelő vagyok, de levelezni még én sem szoktam hajnalban, ma…