- (H)arctér
Németországban szigorúbb abortusztörvény vonatkozik majd a csibékre, mint a gyerekekre
A döntés értelmében Németország lesz a világ első olyan országa, ahol – Martina Fietz helyettes kormányszóvivőt idézve – „véget vetnek…
- Vélemény
Halmay Gábor: Nem hagyhatjuk, hogy a „haladó” gondolkodás jegyében a kereszténységet gyalázzák
– Többévnyi „interregnum” után tavaly szeptember végén újjáalakult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) veszprémi alapszervezete. Ezek szerint továbbra is van…
- (H)arctér
Az ügyben eljáró bírónő szerint kifejezetten jópofa a Népszava kereszténygyalázó karikatúrája
„Teljesen szürreális, a kommunista időket idéző jelenetek zajlottak le kedden a Fővárosi Törvényszéken” – közölte a Vasárnappal dr. Vejkey Imre,…
- Vélemény
Az árulás újabb bizonyítéka a Jobbik kereszténygyalázó képmontázsa
– Egykor ön is a Jobbik-frakció soraiban foglalt helyet a Parlamentben. Mit szól ahhoz, hogy a párt néhány napja egy,…
- (H)arctér
A lett parlament is kimondta: „Az anya nő, az apa férfi”
Mint arról a Vasárnap.hu (hazánkban elsőként) beszámolt, a Nacionālā Apvienība (Nemzeti Unió) nevű jobboldali párt alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be a…
- (H)arctér
Jézus és Szűz Mária pornográf jellegű ábrázolása sem sérti az Instagram közösségi irányelveit
Habár azt eddig is tudtuk, hogy a legnagyobb online közösségi platformok kettős mércét alkalmaznak, és amíg a felhasználók a szent…
- (H)arctér
Németh Szilárd felajánlotta Fekete-Győr Andrásnak, hogy legyen katona
A magyarországi baloldal nem bír leakadni arról, hogy magyar honvédek külföldi kiképzéseken vesznek részt, neves katonai elitiskolákat végeznek el –…
- (H)arctér
„Fontos, hogy rend és tisztaság legyen Magyarországon”
Rétvári Bence a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjeként az egyik lerakó mellett tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány támogatásával Vácrátótról 200 köbméternyi…
- (H)arctér
Müller Cecília: A következetes védelmi intézkedéseknek köszönhetően biztatóak a járványadatok
Müller Cecília hozzátette, a gyógyultak száma csaknem kétszerese az aktív betegekének: csütörtöki adatok szerint eddig 220 304-en gyógyultak meg a…
- (H)arctér
Márciusban lőhetik fel az új magyar műholdat
A Műegyetemen készült űreszköz többszöri halasztás startolhat márciusban Kazahsztánból. A zsebműhold egy orosz Szojuz/Fregat rakétával az UNISAT-7 olasz műhold fedélzetéről…