Kurz: Erdogan viselkedése támadás az EU és Görögország ellen
A kancellár szerint a török hatóságok az emberek egy részét hamis ígéretekkel autóbuszokon szállították a török-görög határhoz, hogy ily módon zsarolják az EU-t.
Úgy vélekedett: Törökország felelős a szíriai Idlíbben kialakult drámai helyzet miatt, a görögországi, illetve a görög határnál kialakult helyzet miatt, mivel „szándékosan visszaéltek emberek helyzetével”, 13 ezer embert ösztönöztek arra, hogy keljenek útra az EU irányába.
A történteket „a lehető leghatározottabban el kell ítélni”, ez nem más, mint „emberek szenvedésével való játszadozás, az Európai Unió megzsarolása”
– tette hozzá.
Sebastian Kurz arról is beszélt: korábban valamennyien egyetértettek abban, hogy a belső határok nélküli Európa csak akkor működőképes, ha léteznek a külső határok. Hangsúlyozta: „ha engedünk a török nyomásnak, ha Erdogan kerül ki győztesen a helyzetből – aki arról dönt, hogy tízezrek özönlenek-e az Európai Unióba – akkor százezrek követik őket, és
a belső határok nélküli Európa hamarosan már csak történelem lesz”.
Werner Kogler a török elnök rosszindulatú provokációjáról beszélt. Az alkancellár, aki egyben a Zöldek elnöke, hangsúlyozta: személyes véleménye, hogy Ausztriának be kellene fogadnia a nőket és a gyermekeket, ugyanakkor – mint fogalmazott –, „nem esik le a korona a fejéről”, ha a többség ezt nem támogatja.
Karl Nehammer néppárti belügyminiszter ezzel szemben úgy vélekedett, hogy Ausztriát 2015 óta jelentősen megterheli a migrációs és a menekültkérdés, így problémát jelent egyebek mellett a migránsok munkaerőpiaci integrálása. Hozzátette: a nők és a gyermekek esetleges befogadását követően a családtagok érkezésével is számolni kellene. A belügyminiszter az Európai Unióba, azon belül az Ausztriába útra kelni szándékozó migránsoknak azt üzente: „nem fogjuk felvenni őket, semmi értelme elindulni”.
A kormánytagok egyetértettek abban, hogy nem szabad engedni a zsarolásnak.
A török elnök „emberhez méltatlan módon” visszaél a migránsok helyzetével. Azok ugyanakkor, akiket a határhoz szállítottak, már régóta Törökországban tartózkodtak, és nem a közelmúltban érkeztek a szíriai háborús régióból.
Törökország múlt pénteken jelentette be, hogy többé nem állja útját az Európába igyekvő migránsoknak. Ankara 2016-ban még olyan megállapodást között az Európai Unióval, amelynek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió felé, cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.
Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió szíriai migráns él, és sokan menekültek ide Ázsia más részeiből, valamint Afrikából.
MTI