A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen: család vagy gender

Hasonlóan ahhoz, hogy létezik-e jó és rossz, a nyílt társadalom az olyan egyértelmű közösségeket is megkérdőjelezi, mint az egy férfi és egy nő házassága. A liberálisok gender elmélete úgy tartja, hogy az anyára, apára és gyerekekre épülő családmodell meghaladott. A nyílt társadalom eszme nem abból indul ki, hogy férfi és nő kiegészíti egymást, hanem hogy az egyik el akarja nyomni a másikat. Ezzel bizalom helyett gyanakvást és félelmet gerjeszt. Elnyomást lát egy férfi-nő kapcsolatban, amit a biológiai nemek tagadásával igyekszik eltüntetni. Így azonban a házasság és a család fogalmát is feloldja, parttalanná teszi.

A kereszténydemokraták számára a házassághoz két „igen” és két nem kell.

A közösségi társadalomban a család különösen fontos erővel bír, hiszen mindenki itt tanulja meg, hogy az élet során természetes az egymáshoz alkalmazkodás, a másik ember igényeinek a figyelembevétele. A genderhez hasonló éles ellentét az életvédelem (abortusz, eutanázia) kérdése is. 

 


Hirdetés

Rétvári Bence

Rétvári Bence, a KDNP alelnökének kereszténydemokráciáról szóló írását 12 részben közli lapunk vasárnap délelőttönként. Az előző részeket ide kattintva olvashatja.  

 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay. 

'Fel a tetejéhez' gomb