Lomtalanítás
Érzed?, kérdi a malacszemű kigyúrt atlétatrikó a földszinti ablakból, korábban 2/B a kislépcső után rögtön balra, derékig ér a kiszürkült minden, recsegek-ropogok, közben enyhén kovászos uborkás kubaijából súlyos füstgömböket ereget a levegőbe, aztán újra, de már jóval bizalmasabban, Érzed?, nem nagyon tudom, mit is kellene éreznem per momentán, főtörzsőrmester úrnak jelentem tisztelettel, félig elfogyasztott gyrosok és pipázó sündisznók borítják a mélység színét, megunt nagypapák meg originált műmárvány unikornisok igazgatják a Hamvas-összest a látóteremben Rákosrendező irányában 12 óránál, ha szabadna megjegyeznem, bepúderezve bugyi nélkül, ónémet tálalószekrény ajtaja borul kolbászszagú nejlonszatyorra bennem, szívem mélyén barnuló salátaágyon saját farkába harap az etetőszék,
na jó, érzem.
Ez háború.
Felérek, lerázom magamról a lépcsőkorlátot, vödörrel sikálni kezdem az izzadságot és a vért, kinyitom a lakást (még megvan) fejjel, őrülten kavargó gyomromat ráfüggesztem a kutya megnyugtató négyzetére, tárcsázom rajta a feleségemet, ne törődjél semmivel, szia, hagyd az egészet, semmi nem ér annyit, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, te drága, te háromszor szent, te istennő, ja igen, a jelszó: februárban minálunk elhányják magukat a házak, csak arra kérnélek még, hogy ne azoknak a gyökér Gyuláéknak a kenyerében, majd később elmagyarázom, sose szerettél igazán, sose teljesen, anyádnak is szólok, persze. Éjfél körül megérkeznek a helikopterek.
Az első körben gyermekeket dobnak le, értsed meg jól, hogy ártatlan gyermekeket kis fecskékben ejtőernyő és mindenféle élelmiszerek nélkül, beleállnak a földbe, de máris munkához látnak, hegyes kezeikkel belecsapnak a lejárt szavatosságú lecsóba közvetlenül a zsírúj karelgott mellett, mozgásuk egy párduc hallása, tekintetük kimosott agy, és szívják-szívják magukba, amit csak találnak, négyjegyű függvénytáblázatot a csöpp hónaljukon keresztül, kirúzsozott forgócsapágyat és fatusfürdőbe ragadt macis haribókat csomagból, és míg nézem őket, valahogy pontosan tudom legbelül, hogy
sose lesz reggel.