Olyan országot vizionál a lengyel elnök, ahol a becsület legyőzi a cinizmust

Az államfő hangsúlyozta: száz évvel ezelőtt a lengyel vezetők és a társadalom képesek voltak közös fellépésre a független állam érdekében. „Különböző nézeteik voltak, de a közös eszmére összpontosítottak – tette hozzá.  

Andrzej Duda úgy fogalmazott, egy olyan szuverén és biztonságos országot kell építeni, amelyben a becsület, nem pedig a cinizmus és a faragatlanság győzedelmeskedik.   

Lengyelország elnöke bejelentette, hogy eredeti helyén, a mai Pilsudski téren újjáépítik a 17. században barokk stílusban megépített, a németek által az 1944-es varsói felkelés leverése után felrobbantott pompás Szász-palotát. Szavai szerint az épület, amelyet a lengyel szenátus székhelyének szánnak, az erősödő Lengyelország jelképe lesz.

Donald Tusk már vasárnap reggel megkoszorúzta a téren álló Pilsudski-emlékművet. A lengyelek a hétköznapokban néha túl erősen vitatkoznak az ország formájáról és jövőjéről – mondta az Európai Tanács elnöke. „Bocsásd meg, Lengyelország. Az viszont, ami összeköt, sokkal erősebb és fontosabb, az te vagy, Lengyelország” – tette hozzá.


Hirdetés

A hétvégén országszerte zajlanak hivatalos, egyházi és civil megemlékezések, számos kulturális és sportrendezvényt is tartanak. A függetlenség napja a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 év felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát. A független Lengyelország létrejöttét november 11-től számítják, amikor németországi fogságból Varsóba érkezett a haza megmentőjének tartott Józef Pilsudski.

(MTI)
    

 

'Fel a tetejéhez' gomb