„Az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus”

Gacsályi Sára (Mandiner)

A Petőfi Irodalmi Múzeum legutóbbi asztali beszélgetésén Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke és Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, lelkész beszélgetett Galambos Ádám evangélikus teológus vezetésével.

A diskurzus fő témája az volt:

milyen helyet találhat az iszlám magának ma Európában, illetve hogyan tud együtt élni a kereszténységgel; de szóba kerültek a két vallás közötti különbségek, az Istenről és emberről alkotott véleményük, valamint a múltbeli és esetleges jövőbeni közös sorsuk is.

Mint Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke kiemelte, szerinte sokan félreértik a találkozást, mert azt hiszik, itt majd kiderül, kié a végső igazság. Ezzel szemben a vallási párbeszédben nem hitvitát kell folytatni, hanem meg kell ismerni egymást és nyitottnak kell lenni, hiszen a végső kérdés mindenki számára ugyan az: hogyan tudjuk a saját vallásunkban maradva közösen jobbá tenni a világot?


Hirdetés

Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese ezzel egyetértve hozzátette:

Európában először az ateistákkal kellene megtanulni párbeszédet folytatni a keresztényeknek.

Kontinensünkön elindult egy tisztázódási folyamat, de még rejtély, hol a helye az iszlámnak ebben – mondta.

„Az iszlám egy katalizátor Európában”, mert az emberek az iszlám hatására vagy visszafordultak a saját vallásukhoz, vagy kerestek valamilyen vallást, de mindenképp próbálják értelmezni a vallást, gondolkodnak a témán – tette hozzá Sulok.
 
A beszélgetés során a korábbi ígéreteknek megfelelve szóba kerül az is, hogyan viszonyulnak egyes vallások a másban hívőkhöz, vagy éppen a nem hívőkhöz.
 
A teljes írás ide kattintva olvasható.
 
 
Borítókép: jashow.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb