A New York-i kormányzó visszautasítja a kritikákat

A nagy port kavart New York-i abortusztörvény támogatója és aláírója, Andrew Cuomo kormányzó a New York Times hasábjain reagált az őt ért vádakra és kritikákra. Írásában – mint egykori ministráns – személyes hitét hangsúlyozta, ám hozzátette, hogy a vallási meggyőződés szerinte nem befolyásolhatja a politikai döntéseket. A demokrata politikus kijelentette, hogy a római katolikus értékeket követi, ugyanakkor állami ügyekben kormányzóként nem adhat elsőbbséget vallásának, hiszen az Egyesült Államok a pluralizmus elvére épült. Magánemberként megteheti, hogy lányát saját erkölcsi felfogása, vallása szerint neveli fel, a politikában azonban nem dönthet világnézete alapján– tette hozzá.

A kormányzót korábban sokan bírálták, amiért aláírta az új törvényt, több püspök is felvetette Cuomo katolikus egyházból való kiközösítését. A politikus most azzal védekezett, hogy a törvény valójában az anya jogait garantálja az első 24 hétben (például ha a magzat nem életképes) és vitatta, hogy közvetlen a születés előtt megengedné abortuszt. 

 

Forrás: New York Times, Die Tagespost.


Hirdetés

https://s4c.news/2019/01/31/fake-news-reszletek-a-new-york-i-abortusztorvenyrol/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb