Hazám, hazám…

 Dúró Dóra elnökhelyettes a bejelentést követően hangsúlyozta: sem anyagi, sem felszólalási lehetőségeik nem bővülnek a lépéssel, amelyről hétfőn tájékoztatják a házelnököt, csupán  egységben, együttműködve, kívánják megjeleníteni a Mi Hazánk Mozgalom politikáját.

A politikus kilátásba helyezte, hogy

mindenféle politikai taktika nélkül döntenek majd arról, mely javaslatokat támogat a törvényhozásban a képviselői csoport.

„Szorosabb, politika jellegű együttműködésre nem készülünk egyik párttal sem” – jelentette ki a képviselő.


Hirdetés

A csoportban négy, korábban a Jobbik színeiben mandátumot szerzett politikus foglal helyet. Dúró Dórát május végén zárták ki az ellenzéki frakcióból, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk megalakulásával annak politikusaként politizál. Volner Jánosnak egy hónapja tették ki a szűrét a Jobbik képviselőcsoportjából, a döntés elleni tiltakozását jelezve két képviselő – Apáti István és Fülöp Erik – önként követte. A három politikus szerdán jelentette be, hogy a jövőben a Mi Hazánk színeiben politizálnak és kérték felvételüket a pártba. 

'Fel a tetejéhez' gomb