A karácsony mintha egy második teremtés lenne – Borka Zsolt a Vasárnapnak
A karácsony először is semmiképpen nem Karácsony Gergelyt jelenti számomra! És ez nem egy ízetlen, rossz poén akar lenni, elbagatellizálva a feltett kérdést, hanem éppen azért mondom, mert sajnos az emberek jelentős része ma már egyáltalán nem vagy csak alig-alig tudja, mit is jelent a karácsony ünnepe!
Az advent értelméről pedig a többségnek még csak halvány fogalma sincs. Az advent jószerint ma már csak annyit jelent, hogy fel kell készülni a karácsonyra, azaz minél több és minél drágább ajándékot venni, csodásan díszített karácsonyfát állítani, megvásárolni az ünnepi „terülj-terülj” asztalhoz mindent: halat, pulykát, whiskyt, drága borokat, bejglit sütni stb. Az utazási irodák különböző remek utakra invitálnak ilyenkor: például „Advent Bécsben”. És itt természetesen nem arról van szó, hogy a bécsiek vezetésével, elmélyült elcsendesedéssel és imádságos lelkülettel készülhetünk a Megváltó születésének ünneplésére, hanem arról, hogy költhetjük a pénzünket számolatlanul a bécsi vásárban, ihatunk forralt bort, ehetünk mézes kalácsot, miközben felhőtlenül szórakoztató programokban is részünk lehet.
Nem szeretném, ha bárki is félre értené az előbb elmondottakat. Hiszen az ajándékozás szép és felemelő dolog, mind az ajándékozó, mind a megajándékozott számára. És nagyon jó érzés az ünnepi asztal körül ülve beszélgetni a szeretteinkkel. De azt hiszem, az utóbbi évtizedekben eléggé „túltoltuk ezt a biciklit” és közben már-már teljesen elsikkad az ünnep lényege.
Tudok olyan családról, ahol évek óta az a szokás, hogy karácsonytájban azt a pénzt, amit egymás megajándékozására költenének, szépen összerakják, és egy igazán rászoruló, szegény család megajándékozására fordítják. Azt hiszem, ők megértették az ajándékozás lényegét, és tettekre is váltják:
nekünk, neked és nekem kell ajándékká lennünk!
Évek óta foglalkoztat egy gondolat: a Karácsony valahogy olyasmi, mintha egy második teremtés lenne. A teremtéskor, rögtön az első mozzanatként, a Szentírás harmadik mondatában az történik, hogy Isten belekiált a sötétségbe, kimondja az igét: – „Legyen világosság!”. És „lőn” világosság.
Karácsonykor ez ismétlődik meg egészen sajátos módon: Isten kimondja az igét, mégpedig olyan erőteljesen, hogy „az Ige testté lesz”, és kisgyermekként a világra születik, mint a világ világossága. Úgy hívják, Jézus Krisztus. Ő az Örök Isten egyszülött fia, maga az emberré lett Isten!
De nem uralkodni, vagy „sztárként” tündökölni jön, hanem szolgálni.
Karácsonykor minket is, engem is erre az igazságra akar tanítani, hogy legyen bennünk is világosság.
Kedves költőm, Weöres Sándor így ír erről „Én is világot hódítani jöttem” kezdetű versében:
„Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség”.
Egészen megdöbbentő és elgondolkodtató számomra az a tény, hogy a Megváltó annak idején nem a Sión hegyén, de még csak nem is a templomban, hanem egy istállóban akart megszületni.
És azóta is szüntelen, újra és újra arra vágyik, hogy megszülethessen. De ma sem a Sión hegyén és nem is a templomban, hanem elsősorban az emberi szívekben… Tán még az enyémben is.
Az én szívem sem éppen egy fejedelmi vagy rangos lakosztály a számára: gyakran elég mocskos és trágyaszagú, de úgy tűnik, neki már csak ilyen az ízlése.
Uram, ha megfelel neked az én szívem, szüless meg bennem! Szívesen látlak!
Borka Zsolt, katolikus dalszerző, énekes
Fotó: Vasárnap.hu
Kapcsolódó írásunk:
