Minden évben szállást keres a szent család
Székelyföldön, illetve Magyarország egyes vidékein még él az a keresztény szokás, mely a 20. század elején alakult ki, és karácsony ünnepe előtt, december 15-én veszi kezdetét. A szent családot ábrázoló képpel vagy szoborcsoporttal elindul kilenc család a közösség templomából, és napról-napra imádkozva járnak körben azoknál, akik jelképesen befogadják egy napra a szent családot. Ez a szálláskeresés egészen szentestig tart, amikor az utolsó család visszakíséri a templomba a képet vagy az ikont. Ezzel jelképesen a barlanghoz, a születés helyszínéhez juttatva el Máriát és Szent Józsefet.
Általában ünnepélyes keretek közt indul útjára az imalánc, a kilenced és így ér véget is. A helyi plébános vezeti az első alkalommal az imát és az énekeket, majd az a családfő és az az édesanya, akik első alkalommal fogadják a képet, zárják az imát. Ezt követően a plébános szenteltvízzel és áldással indítja útjára a képet.
Az imaalkalmakra esténként gyűlnek össze a vendég családok, a helyiek pedig előre elkészített házi oltárra helyezik a vándorló szentcsalád képét, mely mellé gyertyát gyújtanak, és ezt térdeli körbe az imádkozó sereg. Rendszerint a Lorettói vagy Jézus Szíve litániát is elmondják az egybegyűlt családok. Az imák közt egy-egy közös ének a dallamok szintjén emeli a lelket Istenhez.
Az efféle karácsonyi készület mellé néhány faluban saját szokást is felfűztek. Székelyföldön, Csíkdelnén például máig szokás, hogy férfiak járnak házról házra a szentcsalád képével. Szabolcsban szokás, hogy a december 13-án, Luca napján elültetett, frissen sarjadt búzával rakják körbe a szentcsalád képét, ezzel kényelmes helyet készítve a kis Jézusnak. A ferences közösséghez tartozó egyetemisták körében Kolozsváron szokás, hogy minden évben egymáshoz látogatnak el a fiatalok, éltetve a közösségben is az imát. Ilyenkor egymás közt felosztva olvassák a különböző részeket.
Magam ezzel a szokással az egyetemi időszak alatt találkoztam, ahol minden adventet beragyogott a közösségben eltöltött ima meghittsége, ott, ahol távol van a családjától a fiatal diák, és csak önmagára vagy egyetemista társaira számíthat. Ilyenkor mindenkinek a szíve kissé megenyhült, és talán átértékelte a család fontosságát. Emlékszem, felelősséggel járt, ha csatlakoztunk az imalánchoz, hiszen nem csak aznap este kellett fogadni a közösség tagjait, amikor hozzád látogattak a többiek, hanem másnap a Te felelősséged volt, hogy eljusson időben a másik fiatalhoz a kép. Így kovácsolt egy közösségbe bennünket, sokszor teljesen idegeneket a szentcsalád.
Kiemelt képünk forrása: pixabay.com
