Mit tettek veled, Central Hotel?
A Keleti pályaudvar 1886-os megnyitását követően az addig külvárosi terület rohamos fejlődésnek indult, amely eredményeként felépültek a teret máig meghatározó bérpaloták. A szálloda 1889-ben Central Hotel, vagyis Központi Szálló néven nyitotta meg kapuit a mai Keleti pályaudvarral szemben a Rottenbiller és a Kerepesi (ma Rákóczi) út sarkán. Története során hol együtt, hol külön üzemelt a szomszédos Imperial és Debrecen Szállóval, amelyek az első világháborút követően nyíltak meg. Az eklektikus épület a Rákóczi út torkolatánál található oktogonális térszerkezet egyik eleme volt. Kiválóan harmonizálva a tér többi épületével, ünnepélyesen nyitotta meg a belváros felé tartó Rákóczi utat. A hotel tetején kovácsoltvas tetődíszekbe foglalva látszódtak a cégérek angolul és magyarul egyaránt.
A 62 szobával és három lakosztállyal rendelkező négycsillagos házban három személylift és egy teherlift kapott helyet, amely akkoriban nagyon egyedinek számított. A Központi Szálloda bárral, éjszakai mulatóval, étteremmel és egy szivarszalonnal várta vendégeit. Már a megépülésének évében nyilvános telefonkészülék és távírda, illetve nonstop mosoda állt a vendégek rendelkezésére. Az első világháborút leszámítva a fővárosiak és a külföldiek kedvelt szállás- és mulatóhelyévé vált.
A második világháború nem kímélte az épületet. Az 1944-es angolszász bombázások során a Baross tér – a Keleti pályaudvar közelsége miatt – kiemelt célpont volt. A Rottenbiller utca túloldalán álló saroktornyos bérpalota már az első légitámadás során végzetes találatot kapott, szerencsére a hotelben csak a tető és néhány ablak sérült meg. Bár nagyon kevés hiteles forrás maradt fent, a többi fővárosi hotelhez hasonlóan egészen a front megérkezéséig nyitva állt. Valószínűsíthető, hogy stratégiai elhelyezkedése miatt (belőhető volt róla a tér egész területe és a Kerepesi út is) a szovjet nehéztüzérség célpontjaként erős pergőtüzet kapott. Ugyanakkor máig nem található olyan felvétel, amely az épület háborús sérülését mutatná meg, kizárólag olyan maradt fent, amely már a bontás után készült. A csodával határos módon a szomszédban található Imperial és az egyszintes Hotel Debrecen épségben megmenekült.
A mélyvörös ötvenes években a megmaradt hotelek – államosításukat követően – az egykori Központi Szálló tömbjével kibővítve Szabadság Szálló néven működtek tovább. A hatvanas évek eleji hosszú felújítási munka után a valamikori három szálló – a Debrecen, az Imperial és a Központi – helyén egy új, négyszázhat szobás hotelmonstrumot emeltek, úgy, hogy a régi Imperial eredeti homlokzatát meghagyva körbeépítették az épületet. Az oktogonális térszerkezet ugyan megmaradt, de az épület robusztus tömege, egyszerű szocreál stílusa teljesen feldúlta a környék harmóniáját, és máig rátelepszik a Baross térre. Ráadásul a ’70-es, ’80-as évek nagy felüljáróépítési lázában az épület közvetlen közelébe építették meg a Baross téri közúti felüljárót, amely nem csak a Hotel látványát, de a Keleti pályaudvar látványát is elcsúfítja.
A Szabadság Szállót 1983-ban bezárták, majd kétéves felújítás után kibővítve (további emeletet építettek rá) nyitották meg az immár négycsillagos Grand Hotel Hungaria névre keresztelt szállodát. Az 1985-ben újranyitott Grand Hotel Hungaria hatalmas volt: 528 szobával, 1000 ággyal várta a vendégeket. Night Clubja, a Phönix a Budapest éjszakai élet egyik legfelkapottabb helyszíne volt, a Fiáker éttermébe csak előfoglalással lehetett asztalt kapni, a Margaréta cukrászda fagylaltjáért pedig folyamatosan kígyózott a sor. Ebben az időben olyan hírességek szálltak meg a Hotelben, mint Bruce Springsteen, Mike Oldfield vagy Brad Pitt. A ma már a Danubius Hotels Group tulajdonában lévő szálloda 1991-ben a Best Western Hotel Hungaria, majd nemrég a Hotel Hungaria City Center nevet kapta.
A hajdani Központi Szálloda idén lenne 130 éves. Patinás, városképbe illő, eklektikus külsejét már nem láthatjuk. Helyette elgondolkodhatunk arról, hogy a soron következő nagy átalakításkor gondolnak-e városképre vagy marad a jelenlegi rémálom.
Fecske Gábor László