Mindig csak A reményhez – Csokonai Vitéz Mihály
Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben. Egyszerre volt ösztönös tehetség és poéta doctus, vagyis tanult költő. Tudatosan készült a költői pályára. Gyors felfogással, jó memóriával, bámulatos nyelvtehetséggel (beszélt olaszul, latinul, franciául, németül, görögül) rendelkezett. Műveltsége kiterjedt az antik kultúra világára, német és olasz irodalomból fordított számos művet. Elsőként írt szimultán ritmusú költeményt (Egy tulipánthoz), műfaji problémákat tisztázott. A dal, az óda és az elégia jeles művelője, a klasszicizmus, a rokokó, a népiesség és a szentimentalizmus képviselője.
Édesapja korai elvesztése után megváltozott az életük, akkori otthonukból el is kellett költözniük. Debrecenben nevelkedett. A Református Kollégium tanulója lett. Legendák szóltak intelligenciájáról.
1992-től levelezett Kazinczyval, s ezekben az években vált nagy költővé, ekkor születtek legkiválóbb filozófiai költeményei:
Az estve, Az álom, Konstancinápoly.
Megfogalmazza ars poeticáját: „A vidám természetű poéta.” Egyfajta emberi programként tekintett rá, és így részletezi:
„Éljünk vidáman és minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk; ez a régi lyricusok philosophiája; ha pedig élnünk és örülnünk kell, hagyjunk élni és örülni másokat is, ez az egész emberiség philosophiája.”
Csokonai boldog költő akar lenni, a szomorúság szerzőit elutasította, nem foglalkozott velük. A görög mester követése, az Anakreón által megteremtett anakreontika jelentette költői pályájának egyik legértékesebb alkotási hullámát, mely európai rangú lírikussá emelte Csokonait. (Anakreoni dalok).
A boldogság azonban nem hosszú életű, 1795-ben kizárták a kollégiumból, így Sárospatakra utazott jogot tanulni, de 1796-ban befejezte diákpályáját. A Pozsonyi Országgyűlésen támogatókat keresett, de ezek hiányában egyedül indította el a Diétai Magyar Múzsa hetilapot.
„Főldiekkel játszó, égi tűnemény
1797-ben bekövetkezik életének talán legjelentősebb eseménye: Komáromban egy szalonban megismeri
Vajda Juliannát, szerelmes verseinek célpontját, a múzsáját – Lillát.
A szerelmük kölcsönös volt, Lilla is írt Csokonainak, kilenc hónapig élt a remény a boldog élet megvalósítására. Azonban a szerelmi idillnek hamar vége lett, ugyanis Lillát 1798-ban férjhez adták.
Lilla elvesztése egyet jelent minden motiváció elvesztésével, minden, ami boldoggá tette őt, elveszett. A trilláktól, a tarka képzetektől, kedvtől, reménytől búcsúzik, mindentől, ami széppé teszi az életet. A verseitől és az álmaitól is. Számára ezek már tartalom nélküliek.
A leghíresebb és legszeretettebb verse, A reményhez ezt a kétségbeesést és elkeseredést örökíti meg.
Komárom után a Dunántúlon bolyongott, barátoknál lakott. Majdnem egy évet töltött Sárközy István alispán kastélyában, aki bejuttatta őt a csurgói gimnáziumba tanárnak.
Csokonait újra lelkesedés fogta el, örömmel és szívvel-lélekkel készült az óráira, jegyzeteket készített diákjai számára.
Két művét is előadatta velük. Itt, Csurgón írta legkitűnőbb epikai alkotásait.
Elindult haza, meghalni
1800 februárjában azonban gyalog elindult haza, Debrecenbe. Ettől kezdve szűkösen és nehezen élt, ráadásul a két évvel későbbi nagy debreceni tűzvész kis házuk nagy részét elvitte, gyakorlatilag a nyomor szélére került.
Öröklött betegsége, a tüdőbaj is egyre csak súlyosbodott. Emberkerülő vált belőle, elkomorult, elvesztette életkedvét.
Utolsó éveiben nem is írt új verseket, kizárólag a meglévőkhöz készített bevezető tanulmányokat. Kiadásukat azonban már nem élte meg. (Élete során csak két kötetét adták ki.)
1804-ben Nagyváradon egy barátja elhunyt feleségének temetésén felolvasta nagy filozófiai költeményét, a Halotti verseket. Azonban megfázott, tüdőgyulladást kapott, ágynak esett, és hazavitték őt Debrecenbe.
- január 28-án, harminckét évesen halt meg. Sírfeliratán ez áll:
„A Múzsáknak szózatja
A sírt is megrázkódtatja,
S életet fuvall belé.”
Forrás: Kulturális enciklopédia Fotó: wikipédia.org