A Boko Haram erőt gyűjt Nigériában – 9 ártatlan áldozata van a legutóbbi rajtaütésnek

Szeptember 18-án, szerdán késő éjjel hatoltak be Aldzsilati Ngomari területére a Boko Haram fegyveresei, ahol kilenc emberrel végeztek. 

Az International Christian Concern jelentése szerint négyüket nyilakkal ölték meg, míg a másik ötöt macsétákkal szabdalták szét. Az eset tragikus különlegessége, hogy a terroristák nagyon jól el vannak látva lőfegyverekkel, a támadásaik alatt pedig legtöbbször AK-47-eseket, a híres-hírhedt, elnyűhetetlen Kalasnyikovokat használják, de gyakran bombákat és rakétavetőket is bevetnek, itt mégis primitívebb fegyverekkel estek neki az áldozatoknak.

Kérdés, hogy a nyilak és pengék hangtalan használatának lehetősége az, ami miatt ezt a fegyvernemet választották – amely a Boko Haram eddigi tíz éves aktív működését figyelembe véve egy teljesen új szempont lenne –, vagy pedig más állhat a dolog hátterében. Az Afrikába vadászni járó nyugati emberek előszeretettel használnak modern, csigás íjakat, éppen azért, mert egy fegyver hangja elijeszti a vadakat, így az esetlegesen félresikerült első lövés után nem marad több lehetőség a próbálkozásra. A terroristák rajtaütése ezzel a módszerrel kétségtelen, hogy hosszabb ideig észrevétlen maradt.

A fegyveresek a legtöbb esetben már lövöldözve érkeznek meg a települések határába, így sokak elmenekülhetnek, ha már messziről hallják a veszélyt. Az is biztos, hogy az évszázadok, évezredek során az emberekbe sokkal mélyebb rétegekbe ült le a kardoktól és nyilaktól való természetes félelem, így elképzelhető, hogy a terroristák erre is apelláltak. 


Hirdetés

 

'Fel a tetejéhez' gomb