Nyári olvasmányajánló – a Szentírásból!

Nemrég megjelent cikkében a Catholicdigest.com szerzője nem éppen a legszokványosabb nyári olvasmányokat ajánlotta olvasóinak: a Szentírás öt olyan könyvét sorolta fel, amelyek elolvasása vagy újbóli átolvasása megújíthatja hitünket, világnézetünket és Isten iránti szeretetünket.

Az ajánlott olvasmányok a következőek:

Zsoltárok könyve

A Zsoltárok könyvének különlegességét az adja, hogy az itt megjelenő imák nagyon változatosak. Igaz ez egyrészt a tematika tekintetében, a bűnbánattól a dicsőítésig nagyon sokféle ima jelenik meg.


Hirdetés

Másrészt pedig igaz ez abban a tekintetben is, hogy az imákban változatos emberi lelkiállapotok tűnnek fel: öröm, hála, dicséret, Isten utáni vágy, kérés, csodálkozás, szenvedés, üldöztetés, bizonytalanság, kétségbeesés, sőt, még a düh is. Ebből kifolyólag jóformán minden lehetséges élethelyzetre találunk az itteniek közül egy olyan imát, amely éppen illik a mondanivalónkhoz, és segíthet feloldani a bennünk lévő érzéseket. 

A prédikátor könyve

Az Ószövetség ezen részében az életről és annak értelméről, illetve a boldogságról találunk érdekes gondolatokat – amelyek viszont sokszor nem éppen pozitív fényben láttatják a földi világot. Éppen ezért ez nem az az olvasmány, amelyet életünk nehezebb időszakaiban érdemes olvasni. 

A prédikátor könyvének szerzője az élet olyan nehézségeit sorolja fel, amelyek az ókori és a mai ember számára egyaránt léteztek. Ezek mellett azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen, a hétköznapokban rejlő értékeket kell észrevennünk: barátainkra, a mindennapi kenyerünkre és borunkra, a jól elvégzett munkára és az Istenben való hitünkre. A könyv végső következtetése pedig abban a megállapításban kulminálódik, hogy az embernek az élet értelmét nem máshol, mint Istenben kell keresnie.

Az apostolok cselekedetei

Az apostolok cselekedetei egyesek szerint a Szentírásnak kifejezetten az „izgalmasabb” részei közé tartozik. A könyv arról számol be, hogy a keresztény hívek első generációja miként terjesztette el az örömhírt világszerte. 

Krisztus tanítványait nem tántoríthatta el semmiféle nehézség és veszély, minden körülmény dacára azon voltak, hogy hitüket hirdessék. Az ő helytállásuk napjaink embere számára is példát mutat. 

Szent Pál apostol levele a filippibeliekhez

Szent Pál számos levele közül talán ez az egyik olyan, amelyet érdemes kiemelni. Az írásban olyan témák jelennek meg, amelyek a kereszténység legfontosabb tanításait tükrözik: a földi szenvedések ellenére megélendő örömöt, a hitben való egység fontosságát és Krisztus személyes példamutatását. Az írás legfontosabb részei közé tartozik például a Krisztus-himnusz (Fil. 2:5–11), valamint Pál arra vonatkozó tanácsai, hogy miként találhatjuk meg a békességet Istenben (Fil. 4:4–9)

Jakab apostol levele

Jakab levele az Újszövetség fontos írásai közé tartozik. Ebben többek közt az imáról, az igaz hitről, a szegényekről való gondoskodás fontosságáról, valamint az önmérséklet szükségességéről olvashatunk fontos gondolatokat. 

Az apostol intelmeiben az is visszaköszön, hogy miként kell egy igaz hívőnek megélnie a hitét:

„Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.” (Jakab 1:22)

'Fel a tetejéhez' gomb