Újabb polgári kezdeményezés Európa kisebbségeiért

Május elején a romániai magyar pártok között megállapodás született, hogy támogatják az SZNT által beterjesztett kezdeményezést és aláírásokat gyűjtenek sikerre vitele érdekében. Az RMDSZ 200-250 ezer aláírás összegyűjtését ígérte.

A kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy az EU a kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ által elindított és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) együtt sikerre vitt Minority Safepack precedenst teremtett Európában, aminek köszönhetően ma minden eddiginél közelebb állunk ahhoz, hogy két olyan sikeres európai polgári kezdeményezésről beszéljünk, ami Erdélyből indult és az erdélyi magyar emberek problémáira kíván megoldást nyújtani. Leszögezte:

minden olyan kezdeményezést támogatni kell, ami kedvez az erdélyi magyar közösségnek.


Hirdetés

Az SZNT által benyújtott kezdeményezést 2020. május 6-ig mintegy 7 ország 1 millió állampolgárának kell támogatnia ahhoz, hogy az Európai Bizottság asztalára kerülhessen. A polgári kezdeményezés ITT elektronikusan is aláírható.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb