Családi nap pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom parkjában

Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy „megmutassuk hitünket az egész világnak” és „nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra”, amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.

Úgy fogalmazott: „a misszió mindig tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel, segítő szeretetünkkel. De mindezek után előbb utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk és kinek a tanítványai vagyunk”.

Tehát „nem puszta jelenlét” a misszió – mondta.

A bíboros kitért arra, hogy misszióra nem csak távoli földrészeken van szükség, és ezt a feladatot nem csak „különleges szakemberek” végezhetik. A missziós küldetést az egész egyház kapta feladatul.


Hirdetés
Ministránsok a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén pünkösdhétfőn – MTI/Mónus Márton

Erdő Péter felidézte: amikor a 4. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen a misszió volt, az emberek meghívása a hitre és a keresztségre.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő év a plébániáról mint missziós közösségről szól.

Hozzátette: ez a missziós munka, az érdeklődők meghívása a plébániai közösségekbe „megújulásunk ösztönzője is lehet”. Hiszen „olyan közösségnek és ünneplésnek kell lennie a templomainkban”, amely „a bátortalanul érdeklődő embert is megszólítja, számára is vonzó” – fogalmazott Erdő Péter.

Ministránsok és apácák játszanak a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén pünkösdhétfőn, 2019. június 10-én. – MTI/Mónus Márton

A bíboros a nap végén tartott szentmisén arról beszélt: az egyház ma is minden nyelven szól a Szentlélek segítségével. Szól a 21. század emberének megváltozott közlési módjain is, és megtalálja az utat a távol állók szívéhez is. A keresztényeknek pedig megadja, hogy „megtaláljuk a tanúságtétel módját minden időben” – tette hozzá.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb