Rivlin Klein: soha nem fogunk kishitűen reagálni az antiszemitizmusra

Egy szombati lapinterjúban Felix Klein, Németország antiszemitizmus elleni kormánybiztosa az antiszemitizmus erősödése miatt nem javasolta a hazájában élő zsidóknak zsidóságuk nyilvános vállalását a kipa viselésével.

„Ez a kijelentés mélyen sokkolt” – mondta Rivlin Klein. „A német kormány és bűnüldöző szervei kezében van a német zsidó közösség minden tagjának jóléte, szabadsága és vallási meggyőződéshez való joga”

– hangsúlyozta az izraeli államfő.

„Soha nem fogunk behódolni, soha nem fogjuk lehorgasztani tekintetünket, és soha nem fogunk kishitűen reagálni az antiszemitizmusra, és ugyanezt várjuk el, és követeljük szövetségeseinktől is”


Hirdetés

– tette hozzá az izraeli államfő.

Felix Klein a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjújában fejtette ki, hogy korábban úgy gondolta, Németországban bárki bárhol viselhet kipát, hiszen emiatt semmilyen bántódás nem érheti, a véleménye mostanra azonban megváltozott.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb