Egyre több állam védi szigorúan az életet
Világszerte nagy port kavart az Egyesült Államok eddigi legszigorúbb, abortuszt tiltó törvényének elfogadása Alabamában. Az új szabályozás értelmében akár 99 évig tartó börtönbüntetéssel is sújtható lesz az az orvos, aki az egyetlen elfogadható indokon – vagyis az édesanya életének veszélyeztetettsége esetén – kívül magzatelhajtást végez.
A média különböző felületein számos abortuszpárti szervezet, politikus és közéleti személyiség ítélte el a megszavazott törvényt. Hogy csak néhányat említsünk, John Rogers alabamai demokrata képviselő szerint „Vannak gyerekek, akiket nem akarnak. Szóval vagy most öljük meg őket vagy később”, de érdemes idézni a HVG végtelenül gátlástalan, tényeket kiforgató írását is, mely szerint az abortuszellenes mozgalmak a szavak harcának győzelmét használják a jogi háború megnyerésére, ha pedig tudatlannak bizonyulnak, Isten nevét említik. A Twitteren külön hashtag jött létre, a #youknowme, amelynek használatával azok a nők oszthatják meg vallomásaikat az abortuszt illetően, akik szerint ez a legjobb és legfelelősebb döntés, amelyet egy nő adott helyzetben hozhat…
Álljunk meg azonban egy pillanatra, mert a fröcsögő liberális média által sulykolt vélekedések sokak számára elfedhetik az egyre inkább érzékelhető tendenciát: Amerika államai sorra mondanak nemet a művi terhességmegszakítás szélsőséges gyakorlatára és állnak ki az élet védelme mellett. Ohio, Kentucky és Mississippi után Missiouri államban is szigorú abortusztörvényt fogadtak el. „Nincs abortusz az első szívdobbanás után, nincs abortusz, amikor a baba már érezheti a fájdalmat, az abortusz törvényen kívül lesz helyezve, miután a Roe/Wade-döntést eltörlik” – fogalmaztak a törvényhozók. (Az említett 1973-as döntés tette legálissá az abortuszt az Egyesült Államok egész területén.)
Az alábbi térképen láthatók azok az államok, ahol ebben az évben várhatóan abortuszkorlátozásokat vezetnek be (jelmagyarázat: Introduced – már bevezetve, Passed at least one chamber – legalább egy kamarán átment, Enacted into law – elfogadott törvény).
A kép forrása: Guttmacher Institute
A keresztény tanítás szerint az emberi életet a fogantatás pillanatától kezdve tisztelni és védeni kell, annak jogait létének első pillanatától el kell ismerni. Nem kell feltétlenül hívő kereszténynek lenni ahhoz, hogy ezzel valaki egyetértsen, azonban a demokrata többséggel rendelkező New York államban ennek az álláspontnak teljesen az ellenkezőjével találkozunk. Ott ugyanis januárban fogadták el azt az abortusztörvényt, melynek értelmében egészen a gyermek születéséig (tehát akkor is, amikor a gyermek koraszüléssel már életben tudna maradni az anyaméhen kívül) elvégezhető az abortusz. Felfoghatatlan és mélyen elszomorító volt az a mámoros üdvrivalgás, amely Amerika-szerte követte a szélsőséges intézkedést.
Éppen ezért ad okot reményre az Egyesült Államokban érzékelhető irány, az abortuszt tiltó törvények egyre több államban való elfogadása, mely a liberális médiában természetesen óriási felháborodási hullámot indított el. Tisztán kell látnunk, hogy számtalan életre mondanak nemet nap mint nap, amihez sok esetben nem is kell erős indok. Az Amerikában tapasztalható új irány reményt ad arra, hogy a tengerentúlon egyre eredményesebben veszik majd fel a harcot az egyik legfőbb keresztény érték, az élet védelme mellett. Reméljük, hogy a szigorítás mellett döntő országok és államok idővel más nemzetek gyakorlatára is hatással lesznek.
Fel kell hívni azonban még egy aggodalomra okot adó jelenségre a figyelmet, amely egyértelműen ismerethiányból fakad. Egyre több, magát kereszténynek valló celebritás és influenszer ítéli el a szigorú abortusztörvényeket, sőt, volt, aki egyenesen a Bibliára hivatkozva tette mindezt. Számos amerikai sztár osztotta meg Instagramján a „men shouldn’t be making laws about women’s bodies” (a férfiaknak nem kellene törvényeket hozniuk a nők testével kapcsolatban) és a „stop telling women what to do with their bodies” (ne mondják meg a nőknek, mit tegyenek a testükkel) felhívásokat, ezen sztárok között pedig jócskán akad magát kereszténynek valló személy is. Gondoljunk bele, milyen szemlélet és helytelen felfogás kialakulásához vezethet, ha keresztény fiatalok az említett celebeket követve azt az üzenetet kapják, hogy az abortusz Isten akarata szerint való, jó cselekedet…! A Bibliában azonban egy szóval sem szerepel az abortusz elfogadása vagy az arra való ösztökélés, sőt Jeremiás könyvében azt olvassuk, „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek” (Jer 1,5.). A Szentírás tanítása örök, kinyilatkoztatásai minden században és korszellemben érvényesek. Az e tanításoknak való megfelelés szüntelen, kemény harcot jelent a keresztény ember számára önmagával és a világgal szemben – mégsem szabad abba a hibába esnünk, hogy a korszellemnek engedve a könnyebb utat választjuk, és Isten akaratával ellentétes cselekedetek és elvek hirdetésére használjuk fel a tanokat.