Szijjártó: hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a hálának abban is ki kell fejeződnie, hogy Magyarország most is ragaszkodik szuverenitásához, szabadságához. A Külgazdasági és Külügyminisztérium keddi, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a miniszter videoüzenetet küldött a határon túli magyarságnak és az összes magyar külképviseletnek, és a felvételt minden nagykövetségen és főkonzulátuson levetítik az ünnepi megemlékezéseken.

A tárca közlése szerint a miniszter az üzenetben arról beszél: 1956-ban a magyar emberek azt mondták, elég volt a zsarnokságból, a diktatúrából, a megfélemlítésből, és abból, hogy mások akartak dönteni a magyarok sorsáról és mások akarták megmondani, miként éljenek a saját hazájukban.  „A magyar nemzet a szabadságharcosok nemzete. Ezt 1956-ban is bebizonyítottuk, amikor a magyar emberek elég bátrak voltak ahhoz, hogy az iszonyú túlerővel is szembeszálltak, és bár várták, de nem kapták meg a segítséget, mégis kitartottak céljaik mellett, mégis a végsőkig harcoltak a magyar szabadságért” – tette hozzá a miniszter. 

Szijjártó Péter kiemelte: a magyarok soha nem fogják elfogadni, hogy mások mondják meg, hogyan éljenek hazájukban. „Mi magyarok soha nem fogjuk elfogadni, hogy mások döntsenek a mi jövőnkről. Ezzel tartozunk 1956 hőseinek” – mondta.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb